Trump ezer amerikai katonát küld Lengyelországba

 

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy további ezer katonát küld rövidesen Lengyelországba a kétoldalú katonai együttműködés keretében, amelynek erősítéséről közös nyilatkozatot írt alá a Fehér Házba látogató Andrzej Duda lengyel államfővel.

„A nyilatkozat világosan megmutatja, hogy az Egyesült Államokat és Lengyelországot nem csak a stratégiai partnerség köti össze, hanem az azonos közös értékek, közös célok, valamint a nagyon erős és tartós barátság” – hangoztatta Trump a szerdai tárgyalás után egy közös sajtótájékoztatón.

Az újabb amerikai katonák állomásoztatásának a költségeit teljes egészben Varsó állja. Lengyelországban jelenleg négy és fél ezer amerikai tartózkodik.

Trump azt s közölte, hogy szeptemberben ismét felkeresheti Lengyelországot, ahol 2017-ben már járt. Szeptemberben lesz a 80. évfordulója a második világháború kitörésének, amelynek kezdetén a náci Németország és a Szovjetunió hadserege elözönlötte Lengyelországot.