Rongálás miatt vizsgálódik a rendőrség Úzvölgyében

 

Az úzvölgyi katonai temetőben csütörtökön történt incidens nyomán rongálás miatt vizsgálódik a román rendőrség. Erről a hatóság sajtóosztálya tájékoztatta pénteken az MTI-t.

A csendőrség tudatta: legfőbb feladatának azt tekintette csütörtökön, hogy megelőzze az erőszakos cselekedeteket és a sírok esetleges meggyalázását, ami erős érzelmi hatást gyakorolt volna a jelenlévőkre.

Az esemény után a Bákó megyei rendőrség vizsgálta meg a helyszínt, és megállapította, hogy eljárást kell indítani a temető kapujának megrongálói ellen. A csendőrség közölte: noha az események alatt feszült pillanatok is voltak, azok nem voltak olyan jellegűek, hogy szükségessé tegyék a tömegoszlatást.

Pénteken a csíkszentmártoni önkormányzat képviselői vették számba a temetőben a károkat. Amint egyikük az MTI-nek elmondta: a temetőbe benyomulók összetörték a székely kapu szárnyait, és kihúzták földből és szétdobálták azoknak a magyar katonáknak a mogyoróágakból rögtönzött névtáblás keresztjeit, amelyekre a negyedik sor betonkereszt került.

A magyar katonák fakeresztjeiben és a temető kerítésében azonban nem tettek kárt. A községházi illetékes elmondta: a temetőben darmanesti munkásokkal is találkoztak, akik a polgármester megbízásából a kapu megjavításának a lehetőségét mérték fel.

Szerdán az online médiában kisfilmek sora jelent meg. Ezeken jól láthatók azok a futballhuligánoknak kinéző fiatalok, akik belülről kitépik a székely kapu szárnyait, majd egyikük a kapuról leszakított deszkával kiütötte az MTVA csíkszeredai operatőrének a kezéből a kamerát.

Mozgóképek örökítették meg azt is, amint a kerítésre belülről felmászó huligánok zászlórúddal ütlegelik és köpdösik a békésen tiltakozó székelyeket. A Podul.ro portál pénteken azt is közölte, hogy a csütörtöki úzvölgyi incidens helyszínén tartózkodott Sebastian Gheorghe Cucos ezredes, a csendőrség parancsnokhelyettese, Carmen Dan belügyminiszter bizalmasa is.

Az Uh.ro oldal szerint a civil ruhás Cucos vezette fel a temető elé vonuló román tüntetőket, és miután a huligánok betörték a kaput, ő tessékelte be az ortodox papokat az emlékműszentelő ceremóniára.

Több román lap arra emlékeztetett, hogy korábban felmerült annak a gyanúja, hogy a román diaszpóra 2018. augusztus 10-én tartott bukaresti tüntetésén Cucos provokátorai irányításával jelentek meg a téren azok a futballhuligánok, akik erőszakos cselekedetei indokolttá tették a tömegoszlatást.

Csütörtökön mintegy ezer székelyföldi tiltakozó alkotott élőláncot az úzvölgyi temető előtt, hogy megakadályozza a temetőben törvénytelenül kialakított román parcella felszentelését. A helyszínre érkező többezres román tömegben futballhuligánoknak látszó fiatalok is voltak, akik megkerülvén a csendőrségi egységeket hátulról jutottak be a sírkertbe, kitépték a székely kapu szárnyait, és utat nyitottak a tömegnek.