Trump: Johnson kitűnő jelölt a brit Konzervatív Párt élére

 

Boris Johnson volt brit külügyminiszter kitűnő vezetője lenne a kormányzó brit Konzervatív Pártnak – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a The Sun című brit lapnak nyilatkozva.

Egyúttal kifejtette azt a véleményét is, hogy Theresa May távozó brit miniszterelnök minden kezdeményezést az Európai Uniónak engedett át a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről folytatott tárgyalásokon.

Trump, aki hétfőn érkezik háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Nagy-Britanniába, indulása előtt nyilatkozott a konzervatív, erősen EU-szkeptikus irányzatú brit tömeglapnak.

Boris Johnson volt brit külügyminiszter távozik londoni otthonából (Fotó: MTI/EPA/Andy Rain)

Az újság szombati kiadásában megjelent interjúban az amerikai elnök kijelenti: Boris Johnson – a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának frontembere – „nagyon tehetséges, és nagyszerű munkát végezne” Theresa May utódjaként. „Véleményem szerint kitűnő lenne” a Konzervatív Párt vezetői posztján – tette hozzá. Nevek említése nélkül felfedte, hogy más utódjelöltek is kérték a támogatását.

A The Sun is elismerte az interjúhoz fűzött kommentárjában, hogy Trump e kijelentéseivel komoly protokollsértést követett el.

Theresa May múlt pénteken jelentette be, hogy június 7-én távozik a Konzervatív Párt éléről, miután a londoni alsóház háromszor is elutasította a Brexit feltételrendszerét rögzítő, az EU-val novemberben elért megállapodás ratifikációját. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód július végére várható megválasztásáig May ellátja még a kormányfői feladatokat.

Szombatig tizenketten jelezték, hogy indulnak a hivatalosan június 10-én kezdődő utódválasztási versengésben. A londoni fogadóirodák Boris Johnsont tartják a legesélyesebb jelöltnek, és az előzetes felmérések is azt jelzik, hogy a Konzervatív Párt tagsága körében Johnson a legnépszerűbb jelölt.

Az utódválasztási folyamat első szakaszában az alsóházi konzervatív frakció többfordulós szavazássorozattal két lehetséges jelöltre szűkíti az indulók listáját, egy-egy jelöltet kiejtve minden egyes fordulóban. Ha az utolsó forduló után versenyben maradt két jelölt egyike sem lép vissza, a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja meg közülük postai szavazással a párt új vezetőjét, aki egyben Nagy-Britannia következő miniszterelnöke is lesz.

Donald Trump a The Sunnak adott interjúban erősen bírálta Theresa May Brexit-tárgyalási stratégiáját. Az amerikai elnök szerint a távozó brit kormányfő „minden kártyát az EU-nak osztott le”, és ezzel olyan helyzetet teremtett, amelyben az Európai Uniónak „semmiféle vesztenivalója nem volt”. „Úgy nagyon nehéz játszani, hogy minden előny az egyik félnél van” – fogalmazott Trump a szombaton megjelent interjúban.

Az amerikai elnök nem először ad hangot annak a véleményének, hogy másképp kellett volna tárgyalni az EU-val a Brexit feltételrendszeréről.

Tavaly nyáron, amikor kétnapos látogatást tett Nagy-Britanniában, érkezése előtt szintén a The Sunnak nyilatkozva kijelentette: ő nagyon sok mindent máshogy csinált volna a Brexit-tárgyalásokon, és kész lett volna arra is, hogy felálljon a tárgyalóasztaltól. Akkori véleménye szerint ugyanis túl hosszúra nyúltak a brit EU-tagság megszűnéséről folyó tárgyalások, és ez  nagyon szerencsétlen” dolog volt, mivel az olyan megállapodások, amelyekhez túl hosszú idő kell, “soha nem jók”.

Hozzátette: megmondta Theresa Maynek, „hogyan kellene ezt csinálni”, de a brit kormányfő nem értett vele egyet, nem hallgatott rá, más utat választott.

Theresa May az amerikai elnök tavalyi látogatása után nem sokkal, a BBC televíziónak nyilatkozva felfedte: Trump azt ajánlotta neki, hogy ne tárgyaljon tovább az EU-val, hanem perelje be az uniót. May ugyanakkor nem tért ki arra, hogy Trump szerint Londonnak milyen címen kellett volna beperelnie az EU-t.