Kína biztonsági intézkedésekkel készül a Tienanmen téri vérengzés évfordulójára

 

Különleges biztonsági intézkedésekkel készül a Kínai Kommunista Párt a Tienanmen téri vérengzés 30-ik évfordulójára. Több embert őrizetbe vettek, köztük az egyik áldozat 82 éves édesanyját.

A kínai kommunista rendszer elleni tüntetéshullám 1989 tavaszán kezdődött, amelynek Mihail Gorbacsov májusi pekingi látogatása adott újabb lökést. Naponta diákok tízezrei lepték el a pekingi Mennyei béke terét és a környező utcákat. A tüntetők Gorbacsovot éltették, rendszerváltást, szabad választásokat követeltek.

A kommunista vezetés utasítására a kínai hadsereg 1989. június 4-én nekilátott a Tienanmen tér kiürítésének. A hadsereg páncélos, ejtőernyős és egyéb egységeit vetették be a demonstrálók ellen.

Az áldozatok pontos száma nem ismert, becslések szerint 3 és 10 ezren veszthették életüket a vérontásban.

Nem csak Pekingben, de a nagyobb kínai városokban is letörték a tüntetéshullámot.

A Kínai Kommunista Párt tabuként kezeli a június 4-i leszámolást. A megmozdulás emlékét is próbálják kitörölni az emberek emlékezetéből. A rendszerellenes megmozdulásokat, sőt még a tragikus eseményről való megemlékezéseket is csírájában fojtják el.

Az évforduló közeledtével megerősítették a rendőri és katonai jelenlétet a nagyvárosokban és elsősorban a 30 évvel ezelőtti tüntetés fő helyszínén Pekingben – írja a The Guardian. Az egyetemeken is szigorítják az ellenőrzéséket, nehogy a diákok valamilyen módon emlékezzenek az áldozatokra.

A rendszerkritikus emberek folyamatos megfigyelés alatt állnak, de az események előtt pár héttel még jobban figyelik őket. Emberjogi aktivisták szerint idén májusban többeket is őrizetbe vettek, köztük a 82 éves Ding Zilint, aki a Tienanmen téri Anyák Csoportja nevű szervezet egyik alapítója. A szervezetnek olyan anyák a tagjai, akiknek gyermekei a mészárlásban vesztették életüket.

A kínai cenzúra is magasabb fokozatba kapcsol ilyenkor. Fotók és kulcsszavak ezrei szerepelnek a tiltólistán. Ezen belül is az első helyén a legendás tankos fotó emelhető ki, és annak bármilyen változata. A fényképen, amelyet a cenzúra miatt sok kínai fiatal egyáltalán nem ismerhetett meg, egy reklámszatyrot kezében tartó fiatal férfi látható, ahogy feltartoztat egy sor tankot azon a történelmi napon.