Trump ezerötszáz fős csapaterősítést küld a Közel-Keletre az iráni fenyegetés miatt

 

Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy hozzávetőleg 1500 katonát küld a Közel-Keletre, nagyrészt védelmi jellegű intézkedésként, az Iránnal kialakult növekvő feszültség miatt.

Amerikai szenátorok pénteken azt is bejelentették, hogy a kongresszus ellenzése ellenére Trump több millió dollár értében ad el fegyvereket Szaúd-Arábiának.

„Védelmet akarunk a Közel-Keleten. Egy viszonylag kisszámú csapaterősítést fogunk küldeni, nagyrészt védelmi célból” – jelentette ki az amerikai elnök a Fehér Házból távozva, japán útja előtt.

Donald J. Trump, amerikai elnök (Fotó: MTI/ EPA/ Jim Ll Scalzo)

„Néhány nagyon tehetséges ember indul a Közel-Keletre éppen most. Majd meglátjuk, mi történik” – mondta.

Korábban több hírügynökség jelentette, hogy nevük elhallgatásához ragaszkodó amerikai tisztségviselők közlése szerint az amerikai kormányzat arról tájékoztatta a kongresszust, hogy 1500 katonát tervez küldeni a Közel-Keletre az Iránnal kialakult feszültség miatt.  A kontingensben mérnökök is lesznek.

A források szerint a kongresszus tagjait ezekről a tervekről a Fehér Házban tartott csütörtöki találkozó után értesítették, amelyen megvitatták a Pentagon javaslatait a közel-keleti amerikai jelenlét megerősítésére.

A hét elején meg nem nevezett tisztségviselők azt közölték, hogy a Pentagon olyan terveket dolgozott ki, hogy legfeljebb tízezer fős amerikai kiegészítő kontingenst küldene a térségbe. Patrick Shanahan megbízott védelmi miniszter később úgy nyilatkozott, hogy a katonai tervezők nem állapítottak meg számokat.

A Pentagon nem kommentálta az értesüléseket.

A hónap elején az amerikai hadsereg úgy döntött, hogy a térségbe vezényli az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót, továbbá Patriot rakétákat és B-52-es nehézbombázókat küld oda a „teheráni fenyegetés” miatt.

Trump hétfőn arra figyelmeztetett, hogy Irán „nagy erőkkel” találja szemben magát, ha amerikai érdekeltségeket támad meg a Közel-Keleten.

Egy demokrata párti szenátor pénteken bejelentette, hogy a Trump-kormányzat hivatalosan értesítette a kongresszus bizottságait, hogy 8 milliárd dollár értékben 22 fegyverüzletet bonyolít le Szaúd-Arábiával, annak ellenére, hogy több republikánus és demokrata párti honatya hevesen ellenzi a tervet.

A kormányzat „a homályos törvényhozói álláspontunkra hivatkozott”, hogy az iráni fenyegetés nevében megkerülje a kongresszus véleményét – panaszolta Bob Menendez, a szenátus külügyi bizottságának alelnöke közleményében.