Irán négyszeresére növelte az alacsonyan dúsított urán termelését

 

Négyszeresére növelte az alacsonyan dúsított urán termelését iráni félhivatalos hírügynökségek hétfői jelentése szerint az iszlám köztársaság, amely a napokban bejelentette, hogy korlátozni fogja a nukleáris programjáról szóló 2015-ös nemzetközi megállapodásban vállalt egyes kötelezettségeinek teljesítését.

A Tasnim és a Fars félhivatalos iráni hírügynökség Behruz Kamálvandira, az Iráni Atomenergia-szervezet szóvivőjére hivatkozva számolt be a 3,67 százalékosra dúsított urán termelésének növeléséről.

 

A busehri atomerőmű reaktorépülete (Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)

A busehri atomerőmű reaktorépülete (Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)

Az alacsonyan dúsított uránból 300 kilogrammot tárolhat Irán, az ezen felüli mennyiséget exportálnia kell. Az Egyesült Államok, amely 2018 májusában kihátrált a nemzetközi megállapodásból és újra életbe léptette az Iránnal szembeni büntetőintézkedéseket, azonban nemrég megszüntette az urán és nehézvíz exportjára vonatkozó kivételes szabályozást, megnehezítve ezzel kivitelüket. A termelés hétfőn bejelentett növelése nyomán az alacsony dúsítású urán mennyisége hamarosan meghaladhatja az előírtakat. Kamálvandi szerint hetek kérdése, és Irán elérheti a nukleáris megállapodásban rögzített 300 kilogrammos korlátot.

Az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője szerint a teheráni kormány értesítette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) az intézkedésről, amelyet napra pontosan egy évvel azt követően, május 8-án helyezett kilátásba, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette az Egyesült Államok kilépését a mérföldkőnek tekintett atomalkuból. A NAÜ egyelőre nem reagált.

Az iráni elnök az arról szóló bejelentés mellett, hogy Irán a továbbiakban nem tartja magát a dúsított urán- és nehézvízkészletek korlátozására vonatkozó előírásokhoz, azt is közölte május 8-án, hogy visszatérnek az urán magasabb fokú dúsításához, ha az egyezmény további részesei – Kína, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország – nem váltják valóra ígéreteiket az elsősorban az iráni pénzügyi és olajszektort sújtó amerikai szankciók ellensúlyozásáról. Haszán Róháni hatvannapos határidőt szabott erre, vagyis az urán fokozottabb dúsítása július 7-én kezdődhet meg.

A 2015-ös egyezmény szerint az urán dúsításának felső határa 15 éven át 3,67 százalék lehet. Az atombomba előállításához 90 százalékosra dúsított uránra van szükség, Iránnak korábban legfeljebb 20 százalékosra dúsított uránja volt. A 20 százalékot meghaladó dúsítástól eljutni a 90 százalékosig azonban nem akkora ugrás, mint a 20 százalék körüli dúsítás elérése – idézett szakértőket az AP hírügynökség.

Irán, az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország az Európai Unió közreműködésével több mint 10 évi tárgyalás után állapodott meg Teherán nukleáris programjának korlátozásáról. Ebben Irán nukleáris tevékenységeinek határozott idejű, de jelentős mérséklését fogadta el, cserébe a nemzetközi közösség pedig feloldotta az iszlám köztársaságot sújtó pénzügyi és kereskedelmi büntetőintézkedések többségét.