Egyre durvább belpolitikai csata zajlik Ausztriában

 

Hétvégén egy két éves, titokban rögzített felvétellel megbuktatták Heinz-Christian Strachét, a Szabadságpárt elnökét. A politikus szombaton lemondott az alkancellári pozícióról, ám ezzel sem tudta megmenteni a kormánykoalíciót. Sebastian Kurz kancellár végleg szakítana a Szabadságpárttal, nemrég Herbert Kickl belügyminiszter menesztését is bejelentette. A belügyminiszter szerint azért támadják őket, mert a bevándorlásellenes politikájuk „szálka sokak szemében”. Orbán Viktor is kitért röviden az osztrák válságra, szerinte Ausztriában „soron kívüli vadászidényt hirdettek meg” – hangzott el az M1 Híradóban.

„A bevándorláspártiak buktatták meg a koalíciót” – erről írt vasárnap Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt belügyminisztere a Facebookon. Szerinte a szabadságpárti belügyminisztérium már régen „szálka volt az Osztrák Néppárt szemében”.

Mint fogalmazott, elsősorban a tiszta és konzekvens vonal miatt, amit a menekült- és bevándorláspolitikában képviseltek, továbbá az ENSZ migrációs paktumának elutasítása, a menekültek más országokból Ausztriába való kényszer-betelepítésének világos elutasítása, és a kiutazási központok felállítása miatt is.

Hozzátette, a legutolsó konfliktus a menekültek óradíjának másfél euróra való csökkentése körül alakult ki. Ausztria az elmúlt hónapokban folyamatosan vezetett be

szigorításokat az illegális migránsokkal szemben.

Herbert Kickl belügyminiszterként folyamatosan hangsúlyozta, világos jelzéseket kell adni a bevándorlók felé, hogy aki nem jogosult védelemre, annak nincs helye Ausztriában, és azokat a migránsokat, akik bűncselekményt követtek el, a lehető leggyorsabban ki kell utasítani az országból.

VIENNA, 2019. május 19. Alexander Van der Bellen osztrák államfő (b) és Sebastian Kurz osztrák kancellár nyilatkozik Bécsben 2019. május 19-én, egy nappal az után, hogy korrupciós botrány miatt lemondott alkancellári és pártelnöki tisztségéről Heinz-Christian Strache, a kormánykoalícióban részt vevő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, ezért a kancellár a koalíció felbontásáról döntött. Kurz bejelentette, hogy előrehozott parlamenti választást tartanak szeptember elején. MTI/EPA/Christian Bruna

Alexander Van der Bellen osztrák államfő és Sebastian Kurz osztrák kancellár (Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna)

A kancellár ragaszkodik a távozásához

Mivel a Heinz-Christian Strachéról előkerült ibizai videó készítése idején Herbert Kickl a Szabadságpárt főtitkára volt, a kancellár erre hivatkozva ragaszkodik a távozásához, mondván, az ügy felderítésében

nem vehet részt belügyminiszterként.

Herbert Kickl hétfőn arról beszélt, az osztrák választók pártjuknak köszönhetik, hogy véget vetettek az előző kormány idején a 2015-ös migrációs válság idején kialakult áldatlan állapotoknak, amelyek nemcsak a társadalmi békét, hanem az osztrák polgárok biztonságát is fenyegették.

Az egész párt kiléphet a koalícióból 

Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfőn este mégis menesztette a szabadságpárti belügyminisztert. Szerinte ezt Herbert Kicklnek magától is meg kellett volna tennie, de mivel ő erre nem hajlandó, ezért kancellárként kezdeményezte az államfőnél a politikus visszahívását a belügyminisztérium éléről.

Emiatt várhatóan az egész Szabadságpárt kilép a koalícióból. Ezt az is mutatja, hogy egységesen lemondanak az osztrák szabadságpárti miniszterek – jelentette az APA osztrák hírügynökség.

Sebastian Kurz már a hétvégén arról beszélt, hogy az ibizai videó körülményei emlékeztetik őt az osztrák szociáldemokraták korábbi kampánytanácsadója, az izraeli Tal Silberstein módszereire. A tanácsadóhoz kötik a modern lejárató kampányok bevetését az osztrák politikai életben.

2017-ben ugyanis azzal bukott meg a baloldali párt, hogy megpróbálták álhírek terjesztésével csökkenteni Sebastian Kurz választási esélyeit. Tal Silberstein hétfőn visszautasította a feltételezést.

Fontos a politikai stabilitás

Az osztrák belpolitikai válságra hétfőn Zalaegerszegen Orbán Viktor miniszterelnök, az autóipari tesztpálya átadóján is kitért, arra ugyanis épp az osztrák botrány miatt nem tudott elmenni a szabadságpárti közlekedési miniszter.

A kormányfő úgy fogalmazott, az Ausztriában történtek is felhívják a figyelmünket arra, hogy a politikai stabilitás milyen fontos egy ország életében.