Újabb határszakaszon épít kerítést Szlovénia

 

Újabb határszakaszon épít kerítést Szlovénia és növeli a határt védő egyenruhások számát is – jelentette be az ország miniszterelnöke. A döntés azért született, mert egyre nagyobb a nyomás, és máskülönben nem tudják garantálni a lakosok biztonságát. Az intézkedést azután jelentették be, hogy múlt héten egy férfit saját kertjében támadtak meg a migránsok. Bezárták autója csomagtartójába, és az autóval együtt elmenekültek. Az eset hatalmas felháborodást okozott országszerte – hangzott el az M1 Híradójában.

Folyamatosan járőröznek a rendőrök és katonák a szlovén-horvát határon. A belügyminisztérium adatai szerint áprilisig ezen a szakaszon több mint 3020 illegális határsértőt regisztráltak, ami kétszer annyi, mint tavaly volt. Szlovénia ezért folyamatosan erősíti a határvédelmet. Marjan Sarec miniszterelnök bejelentette, hogy újabb szakaszon épül kerítés.

Szlovénia 670 km hosszú határán eddig 216 km-en áll kerítés. Az újabb szakasz építése mellett a katonai létszámot is növelik. Miro Cerar külügyminiszter kezdeményezte azt is, hogy a határvédelmet az Olaszországgal közös szakaszra is terjesszék ki. Az elképzelés szerint

közös szlovén-olasz járőrözés indulna.

A két ország illetékesei várhatóan már a jövő héten találkoznak – közölte az M1 Híradója.

A növekvő migrációs nyomás egyre nagyobb gondot okoz a helyieknek. A múlt héten nagy port kavart egy eset, amikor négy bevándorló elrabolt egy idős férfit.

A 79 éves Miroslav Moravecet saját szőlőjében támadták meg, megkötözték és bezárták saját autójának csomagtartójába. Több mint száz kilométerrel később kidobták egy erdőben, majd átszöktek Olaszországba. A hatóságok ott fogták el a migránscsoportot.

Az eset után több százan vonultak utcára, a tüntetők többek között azt követelik a kormánytól, hogy állítsa meg az illegális migrációt. Szerintük ugyanis ez az eset nem az első, a problémák már régóta fennállnak, és a helyieknek elegük van az állandó betörésekből, lopásokból, és a nyugtalanságból.

A jelenlegi, Európát érő migráció nyomás valós probléma

– szögezte le a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en. Bakondi György úgy fogalmazott: bár a balliberális oldal EP-kampánya valótlanságokat állít, tény, hogy a bevándorlók továbbra is nyomás alatt tartják a határokat.

Bakondi György hozzátette: a migrációs nyomás a magyar szakaszon is érezhető. A magyar-román határon nemrég 12 iraki és szír illegális bevándorló akart átjutni, a Szerbiával közös szakaszon pedig 14-en próbálkoztak az elmúlt éjjel. Mindannyiukat visszakísérték a biztonsági határzárhoz.

A címlapfotó illusztráció.