Épül a Washington–Budapest–Jeruzsálem-tengely?

 

A XXI. Század Intézet Épül a Washington–Budapest–Jeruzsálem-tengely? című hétfői konferenciáján, amelynek a Terror Háza Múzeum adott helyet, Schmidt Mária, a múzeum főigazgatója azt mondta, nagy horderejű változások közepén vagyunk, amikor döntésekre és cselekvésekre van szükség. Vannak olyan politikusok, mint például Donald Trump, Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu, akik cselekszenek is – hangzott el kedden az M1 Ma reggel című műsorában.

Berzi Gergely, a XXI. Század Intézet külügyi igazgatója a konferencia fő témájáról elmondta, két fontos változás formálja jelenleg a nyugati politikát. Az egyik, ami a legfontosabb kérdés, a migráció, a másik pedig, hogy az emberek a hagyományos intézményekbe – mint például a jogrendszerbe vagy a médiába – vetett hite kezd megingani, ezért olyan jobboldali politikusok felé fordulnak, akik a nemzeti érdekeket tartják a legfontosabbnak.

Van egy olyan tendencia, amely azt sugallja, hogy a jövőben az erős jobboldali vezetők nyerhetnek nagyobb teret, hiszen Lengyelország és Magyarország után Ausztriában is jobboldali vezetőt választottak az emberek, Olaszországban pedig Silvio Berlusconi volt miniszterelnök óta nem volt ilyen stabilitás, mint most.

Nem európai színtéren az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump erősíti e politikusok listáját, de Dél-Amerikában is rendre jobboldaliak kerültek kormányra az elmúlt tíz évben.

Jelenleg nem túl jó a viszony az Amerikai Egyesül Államok és az Európai Unió között, azonban abban az esetben, ha az európai parlamenti választások után a jobboldaliak dominálnak majd az Európai Parlamentben, elképzelhető, hogy egy bizonyos idő után ez a kapcsolat javulni fog.

Azt, hogy az Egyesült Államok vezetése melyik európai politikai gondolkodáshoz húz, jól jelzi, hogy míg

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter lemondta berlini látogatását, addig Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke két héttel az európai parlamenti választások előtt meghívta Orbán Viktort a Fehér Házba – folytatta Berzi Gergely.

A konferencián részt vevő amerikai újságíró, Aaron Klein szerint Donald Trump, Orbán Viktor miniszterelnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a nyugati zsidó-keresztény civilizáció védelmezői, akiket az ideológiai-filozófiai gondolkodás köt össze, ami az alapja annak, hogy az Orbán–Trump és az Orbán–Netanjahu személyes kapcsolatból szövetség váljon – fejtette ki Berzi.