Várhatóan júniusban találkozik az amerikai és a kínai elnök Japánban

 

Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök várhatóan június végén, a G20-as csoport Japánban tartandó csúcstalálkozóján találkozik egymással – mondta Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában.

„Hadd ismételjem meg, nagyon erős a valószínűsége annak, hogy a két elnök a G20-as értekezleten Japánban találkozik egymással” – fogalmazott Kudlow. A Fehér Ház gazdasági tanácsának vezetője hozzátette, hogy pillanatnyilag nem szerepel a tervek között az amerikai-kereskedelmi tárgyalások újabb fordulója.

Pénteken Washingtonban eredménytelenül zárult a tárgyalások tizenegyedik fordulója, amelyet a felek korábban befejezőnek szántak. Megállapodás nem született, és az Egyesült Államokban megemelték a több ezer kínai importcikk pótlólagos vámtarifáját, miként azt Donald Trump megígérte.

Az amerikai elnök még május 5-én a Twitteren jelentette be, hogy a kereskedelmi tárgyalások után 10 százalékról 25 százalékra emelik évi 200 milliárd dollár értékű kínai importáru pótvámját, és további 325 milliárd dollár értékű kínai portéka esetében megkezdik a vámemelés előkészítését.

A döntést Trump azzal indokolta, hogy Kína visszalépett néhány korábbi vállalásától, és a szerződéstervezet újratárgyalását kívánná.

Kudlow a vasárnapi interjúban azt mondta, hogy Washington mindenképpen ragaszkodik egy sor intézkedés végrehajtásához, köztük például a szellemi tulajdon védelmének, vagy az erőszakos technológiai transzfer kérdésének rendezéséhez.