Indulhat az EP-választáson a volt katalán elnök

 

A bíróság engedélyezte hétfőn Spanyolországban, hogy Carles Puigdemont volt katalán elnök képviselőjelöltként induljon az európai parlamenti (EP) választásokon.

A döntéssel megsemmisítették a spanyol központi választási bizottság (JEC) egy héttel ezelőtti határozatát, amely kizárta a volt katalán elnököt és egykori szeparatista kormányának két tagját az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) nevű pártszövetség európai parlamenti (EP) választási listájáról.

Ugyanis a három politikus önkéntes külföldi száműzetésben él 2017 októberének vége óta, miután elmenekült a spanyol igazságszolgáltatás elől a katalán függetlenség egyoldalú kikiáltását követően.

Az érintettek a kizárás miatt bírósághoz fordultak, amely helyt adott a kereseteiknek, és a JEC döntéséről megállapította, hogy az „nincs összhangban a joggal”.

A választási bizottságnál a spanyol konzervatív Néppárt (PP) és az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt kérte a katalán függetlenségi politikusok kizárását.

Pablo Casado, a PP elnöke hétfőn bejelentette: pártja az alkotmánybíróságon támadja meg a bíróság megengedő határozatát.

A spanyol demokrácia nem érdemli meg ezt a csúfolódást – mondta, hangsúlyozva, hogy Puigdemont „szökevény”, aki közpénzen fizetett propagandát készül folytatni az ország ellen, amelyet képviselni igyekszik az Európai Parlamentben.

A katalán függetlenségi vezetők indulásának nem látta akadályát a múlt héten sem a spanyol legfelsőbb bíróság, sem az ügyészség. Utóbbi szerint az indulás megtiltása sértené a politikusok passzív választójogát, azaz a választhatóságukhoz való jogot.

Carles Puigdemont korábban hangot adott véleményének, miszerint az Európai Parlament tagjává választása esetén azonnal mentelmi jog illetné meg, és hazatérhetne Katalóniába anélkül, hogy a spanyol hatóságok őrizetbe vennék, habár elfogatóparancs van ellene érvényben.

Az EP jogi szolgálatának április 17-i közleménye szerint azonban ahhoz, hogy mentességet élvezhessen, előbb képviselői esküt kell tennie, méghozzá országának törvényei szerint előírt módon.

Spanyolország esetében ez azt jelenti, hogy a volt katalán elnöknek Madridban személyesen kell megjelennie az eskütételen, ezzel azonban letartóztatását kockáztatja.

Az eddig ismertetett közvélemény-kutatások szerint Carles Puigdemont pártja várhatóan nem jut képviselethez az Európai Parlamentben május 26-án.