Izrael célzott légicsapással megölte az iráni pénzek Gázába juttatásának felelősét

 

Izrael ismét alkalmazni kezdte a célzott kivégzéseket, egy légicsapással vasárnap megölte autójában az iráni pénzek Gázába juttatásának felelősét – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap.

A 34 éves Hamed Chadrire egy levegőből érkező rakéta csapott le, amikor autójával Gáza városban közlekedett. Ő volt az irániak embere az övezetben, aki nagy összegekben iráni készpénzt juttatott a terrorszervezetekhez. A ynet szerint ezzel az izraeli hadsereg visszatért a terrorért felelős személyek elleni kivégző akciók gyakorlatához.

Az Iszlám Dzsihád nevű gázai iszlamista csoport szóvivője a célzott kivégzés után bejelentette, hogy Izrael minden városát lőni fogja.

„Készen állunk egy nyílt hadműveletre Izraellel szemben, és nem lesz benne sehol sem biztonságos hely. Ha Izrael továbbra is házakat bombáz, akkor Izrael minden városát és térségét támadni fogjuk” – fenyegetőzött az Iszlám Dzsihád vasárnap az izraeli légierő ellencsapásai után.

Gáza, 2019. május 5. Izraeli rakéta csapódik be Gázában 2019. május 5-én. Az előző nap reggele óta a palesztinok négyszázötven rakétát lőttek ki izraeli területekre, az izraeli hadsereg pedig erre válaszul légitámadásokat intéz övezetbeli célpontok ellen. MTI/EPA/Mohamed Szaber

A kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber)

Egy pénzváltó vállalkozás tulajdonosa volt

A hadsereg szóvivőjének bejelentése szerint a katonák a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal közösen hajtották végre Chadri kivégzését, aki olyan pénzváltó vállalkozás tulajdonosa volt, amelyet Izrael 2018 júniusában terrorszervezetnek nyilvánított.

Hamed Chadri cégén keresztül jelentős összegeket adott át készpénzben az övezetet uraló radikális iszlamista terrorszervezetnek, a Hamász katonai szárnyának, az Iszlám Dzsihádnak, illetve több más gázai terrorcsoportnak.

Emelkedett a rakétatámadások áldozatainak száma is

Közben háromra emelkedett a gázai rakétatámadások izraeli halálos áldozatainak száma. Kórházba szállítása után meghalt az askelóni üzem egyik életveszélyesen megsebesült alkalmazottja, ahol egy rakéta csapódott az üzemépületbe.

Szintén belehalt sérüléseibe az a hatvanéves férfi, aki autóját a Gázai övezet melletti úton vezette, amikor eltalálta egy rakéta. A katonai rádió bejelentette, hogy a történtek után lezártak több, Gázához közeli utat.
A harmadik halálos áldozat Askelonban házának ajtajánál vesztette életét szombat éjjel egy gázai lövedék miatt. Gáza mellett mintegy fél perc áll a civil lakosság rendelkezésére a fedezékbe jutáshoz, amikor megszólalnak a légvédelmi figyelmeztetések, de a közvetlenül a határ mellett lévő szomszédos településeken a rakéták még ennél is gyorsabban célba érnek.

Mind a gázai iszlamisták, mind Izrael állami és katonai vezetése a harcok folytatásával és erősítésével fenyeget, noha mindkét fél számára kényelmetlen, hogy éppen ebben az időszakban lángolnak fel az erőszakos cselekmények. A muzulmánok számára vasárnap kezdődik a ramadán, a böjti hónap, és egyrészt nehezebb a hadviselés, ha sem enni, sem inni nem tudnak, másrészt a harcok közepette nem tudják esténként családi, baráti körben elfogyasztani az ünnepi ételt.

Nemzeti ünnep kezdődik

Izraelt is kényes időpontban érték az újabb támadások, ugyanis jövő szerdán kezdődik a legfontosabb nemzeti ünnep, az emlékezés napja, majd csütörtökön a függetlenségi nap, amelyen hagyományosan rengeteg szabadtéri rendezvényt szerveznek országszerte.

Emellett május közepén rendezik Tel-Avivban az Eurovíziós Dalfesztivált, amelyre egész Európából több ezer vendéget várnak. Katonai szakértők szerint éppen ezért valószínűtlen olyan nagyobb izraeli ellencsapás, amely akár hosszan tartó rakétaháborúhoz vezethetne a Hamásszal és az Iszlám Dzsiháddal.

Irán elítélte a Gázai övezet elleni izraeli támadást 

Az iráni külügyminisztérium vasárnap elítélte Izrael “barbár” támadását a Gázai övezet ellen, s ezért Washingtonnak a zsidó állam számára nyújtott korlátlan katonai támogatását tette felelőssé – közölte a Farsz félhivatalos iráni hírügynökség.

„Abbász Múszavi külügyi szóvivő azt mondta, hogy Irán határozottan elítéli a cionista rezsim barbár támadását … , amelyben mártírhalált halt, illetve megsebesült több tucat palesztin, köztük nők és gyerekek” – írta a Farsz.

„A rezsim korlátlan amerikai támogatásának, valamint az iszlám kormányok némelyike szégyenteljes hallgatásának tulajdoníthatóan nem érnek véget a cionista bűncselekmények a megszállt palesztin területeken” – idézte a hírügynökség Múszavit.

Szombat reggel óta négyszázötven rakétát lőttek Gázából Izrael felé, éjszaka is folytatódtak a támadások. Legutóbbi értesülések szerint eddig hárman vesztették életüket a zsidó állam területén becsapódó rakétáktól.

Benjámin Netanjahu kormányfő erőteljes izraeli támadásokat rendelt el válaszul a gázai fegyveresek ellen. A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint Izrael ismét alkalmazni kezdte a célzott kivégzéseket, egy légicsapással vasárnap megölte autójában az iráni pénzek Gázába juttatásának felelősét, a 34 éves Hamed Chadrit.

Az Iszlám Dzsihád nevű gázai iszlamista csoport szóvivője a célzott kivégzés után bejelentette, hogy Izrael minden városát lőni fogja.