Ismét kormányellenes tüntetések voltak Belgrádban

 

Most szombaton is kormányellenes tüntetők vonultak az utcákra Belgrád belvárosában Aleksandar Vucic szerb elnök lemondását követelve.

Az előző nap viszont Vucic – hivatalos adatok szerint – mintegy 150 ezer hívét mozgósította az ország minden tájából egy belgrádi nagygyűlésére, amelyet a szerb parlament előtt szerveztek meg, és amelynek egyik célja az volt, hogy megmutassa az ellenzéknek, hogy támogatottsága továbbra is töretlen.

Az ellenzéki pártok, szimpatizánsaik, valamint a kormány és Vucic lemondását követelők ugyanis december óta minden szombaton utcára vonulnak. Az eddigi legnagyobb tiltakozáson körülbelül 20 ezren vettek részt, míg átlagosan 5-8 ezer ember vonult utcára az utóbbi hónapokban Belgrádban.

A tiltakozások mögött álló Szabad Polgárok Mozgalma (SZS) nevű ellenzéki tömörülés egy hete szólította fel az elnököt és a kormányt, hogy alakítsanak közös bizottságot, amely meghatározná a szabad és tisztességes választások megtartásának feltételeit. Az ellenzék követelte azt is, hogy a közszolgálati RTS és RTV televíziók üzleti vezetésének és szerkesztőségének tagjait cseréljék le. A belgrádi vezetés azonban nem reagált ezekre a követelésekre.

Ana Brnabic szerb kormányfő ugyanakkor pénteken azzal vádolta meg az SZS-t, hogy meg akarja osztani az országot.

December 8. óta minden szombaton ezrek vonulnak az utcákra Szerbia-szerte a kormányellenes tüntetéseken. A demonstrálók egyik fő követelése a tisztességes választások megtartása, véleményük szerint az állami televízió nem biztosít megjelenési lehetőséget az ellenzéknek, és kizárólag a kormány és Aleksandar Vucic szócsöveként működik.

A címlapfotó illusztráció.