Ellentámadást indítottak az egységkormányhoz hű milíciák Haftar csapatai ellen

 

A tripoli vezetéssel szövetséges fegyveres erők egyik szóvivője szerint az ellenoffenzíva a főváros déli részében indult, ahonnan szemtanúk a nap folyamán fokozott harccselekményekről és ágyúzásról számoltak be.

„Kora reggel kiadták a parancsot az előrenyomulásra és a térnyerésre” – hangoztatta az illetékes. Egy másik katonai szóvivő a kormánycsapatok kiterjedt támadásairól beszélt Vadi Rabi, Savani és Ájn Sara elővárosokban.

Április elején Haftar offenzívát indított a nemzetközileg elismert egységkormány által ellenőrzött nyugat-líbiai területek – köztük a főváros, Tripoli – ellen. A tábornok ezt azzal indokolta, hogy meg kell tisztítani az országot a Fájez esz-Szarrádzs vezette egységkormány által – szerinte – hallgatólagosan támogatott terroristáktól és zsoldosoktól, ellenfelei szerint azonban a tábornok igazi célja az egész országra kiterjedő katonai diktatúra bevezetése.

Miután az utóbbi napokban viszonylagos nyugalom uralkodott a fővárosban szombaton ismét rakéták és aknavetők zaját lehetett hallani.

Tripolihoz hű fegyveres csoportok szerint Haftar erőinek állásai ellen hét légicsapást hajtottak végre a nap folyamán. A többi között bombázták a fővárostól mintegy száz kilométerre délnyugatra fekvő Garján városát is, amelyet Haftar erői ellenőriznek.

Az LNH közleményében ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy „számos új állás” elfoglalásán fáradoznak a Tripoli körül húzódó frontvonalon, és mindeközben visszaszorítják a kormánycsapatokat.

A címlapfotó egy korábbi támadást követően készült.