Az amerikai és a viatnami kormány együtt méregtelenít egy korábbi katonai bázist

 

A vietnami háború idején bevetett mérgező gyomirtótól fogják megtisztítani a talajt egy dél-vietnami egykori amerikai katonai bázison a vietnami és az amerikai kormány szombaton indított közös programja keretében – közölte az Egyesült Államok vietnami konzulátusa.

A Ho Si Minh-várostól 25 kilométerre található Bien Hoa légitámaszponton tartották a projekt hivatalos megnyitóját vietnami és amerikai tisztségviselők – utóbbiak között kilenc szenátor – részvételével.

A program célja, hogy megtisztítsák a talajt az Agent Orange nevű, dioxintartalmú vegyszer okozta szennyeződéstől. Az amerikai légierő a vietnami háború idején több ezer tonnányit szórt le a gyomirtóból Dél-Vietnam fölött, hogy megsemmisítse a termést, valamint a gerilláknak fedezéket nyújtó trópusi erdőket. A vegyszert annak idején a Bien Hoa légitámaszponton tárolták, amely akkor még az amerikai hadsereg bázisa volt.

Az Agent Orange bevetésének súlyos egészségkárosító hatása volt, több százezer esetben okozott születési rendellenességet Vietnamban az amerikai katonák 1973-as kivonulása után is.

A vietnami védelmi minisztérium és az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség közös – egyelőre öt évre szóló – projektjének keretében nagyjából ötszáz köbméternyi talajt fognak megtisztítani a gyomirtó maradványaitól 183 millió dollárból.

Tavaly a két kormány 110 millió dollárt fordított Da Nang nemzetközi repülőterén a dioxinnal szennyezett talaj megtisztítására.