Fidesz: Az EP bevándorláspárti többsége újabb migrációt támogató tervet fogadott el

 

Az Európai Parlament bevándorláspárti többsége szerdán újabb, a migrációt támogató tervet fogadott el – mondta Halász János, a Fidesz frakciószóvivője szerdán Budapesten.

A kormánypárti politikus elmondta, az előterjesztés szerint Brüsszel még több pénzt ad a Soros-szervezeteknek, hogy azok még több bevándorlót hozzanak be Európába. A program fedőneve: Jogok és értékek – mondta Halász János, aki emlékeztetett arra: a javaslat előkészítését már januárban megkezdték, szerdán megerősítették, és most rendelettervezet formájában tárgyalják.

Felidézte azt is, hogy a következő költségvetési uniós ciklusban meg akarják háromszorozni a Soros-szervezetek támogatását, 1,8 milliárd eurót, azaz mintegy 570 milliárd forintnak megfelelő összeget akarnak nekik adni, hogy egész Európában érvényesítsék a nyílt társadalmat, amelynek része a migránsok betelepítése is. A Soros NGO-k ebből az elképesztő összegből népszerűsíthetnék, terjeszthetnék az eszméjüket, iránymutatásokat, javaslatokat készíthetnének, tanácsadást folytathatnának – sorolta Halász János.

Hozzátette: a Soros-féle nyílt társadalmat, a migránsok betelepítését úgy akarják beállítani, mint valamiféle jogállami kötelesség, és a demokrácia feltétele. Azokat az országokat, amelyek nem akarnak migránsokat befogadni, nyíltan fenyegetik – jegyezte meg, hangsúlyozva: továbbra is minden a Soros-terv szerint zajlik.

Soros György már 2015-ben előállt azzal a migránsok betelepítése érdekében, hogy az uniónak mozgósítania és pénzelnie kell az NGO-kat – idézte fel. Hozzátette: Brüsszel mostani bevándorláspárti többsége pedig sorra teljesíti Soros megrendeléseit.  Közölte: az európai polgárok pénzéből akarják „kitömni” a Soros-hálózatot. Ha ez a bevándorláspárti többség marad és erősödik meg az EP-választáson, akkor ezeket a terveket mind élesítenék, és Európából véglegesen bevándorlókontinenst csinálnának – figyelmeztetett a kormánypárti politikus.

Halász János kitért arra, hogy a szerdai voksoláson a Fidesz-KDNP képviselői nemmel szavaztak, de a magyar baloldal EP-képviselői nem utasították el a javaslatot. A szerdai történések újra megerősítik, amit Orbán Viktor miniszterelnök hét pontja is megcélzott: a migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürokratáktól és vissza kell adni a nemzeti kormányoknak, illetve Brüsszel ne adjon több pénzt Soros György bevándorlást segítő szervezeteinek, ehelyett térítsék meg a határvédelem költségeit – szorgalmazta Halász János.

A címlapfotó illusztráció.