Venezuelai volt kémfőnök: Hamisan vádolnak az amerikai hatóságok

 

A venezuelai katonai hírszerzés Madridban őrizetbe vett egykori vezetője szerint az amerikai hatóságok politikai indíttatásból, hamisan vádolják kábítószer-kereskedelemmel és együttműködéssel a kolumbiai gerillákkal – értesült bírósági forrásokból az EFE-spanyol hírügynökség hétfőn.

Hugo Carvajalt múlt pénteken vették őrizetbe fia lakásán a spanyol fővárosban, szombaton pedig előzetes letartóztatásba került, miután nem járult hozzá, hogy a nemzetközi körözés alapján kiadják az Egyesült Államoknak.

Hugo Chávez, néhai venezuelai elnök egykori bizalmasa a madridi bíróságon azt vallotta: az ellene indult amerikai eljárás hátterében a Chávez-éráról szóló értékes információi állnak, amelyek véleménye szerint stabilitás biztosíthatnak Venezuelának. A most 59 éves tábornok 2004 és 2011 között állt a dél-amerikai ország katonai hírszerzésének élén.

Az EFE szerint a bíróságon azt is elmondta, hogy a kialakult politikai helyzet miatt menekült el Venezuelából, és a Dominikai Köztársaságon keresztül, hamis útlevéllel érkezett Spanyolországba március közepén.

Hugo Carvajal tábornokot, a venezuelai katonai hírszerzés volt főnöke (Fotó: EPA/Miguel Gutierrez)

Hugo Carvajal tábornokot, a venezuelai katonai hírszerzés volt főnöke (Fotó: EPA/Miguel Gutierrez)

Carvajalt 2008-ban vádolták meg az Egyesült Államokban azzal, hogy védelmet biztosított a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) drogszállítmányainak, illetve fegyverekkel és logisztikai támogatással segítette a marxista gerillaszervezetet.

Szombati meghallgatása során a volt kémfőnök tagadta, hogy köze volt a kábítószer-kereskedelemhez és a szóban forgó kolumbiai lázadó csoporthoz.

Az amerikai hatóságoknak most hivatalosan is be kell nyújtaniuk kiadatási kérelmüket, amelyről a spanyol bírák döntenek majd, az eljárás így több hónapig is eltarthat.

Nicolás Maduro venezuelai elnök támogatói üdvözli a Miraflores elnöki palota előtt Caracasban (Fotó: MTI/EPA/Prensa Miraflores)

Nicolás Maduro venezuelai elnök támogatói üdvözli a Miraflores elnöki palota előtt Caracasban (Fotó: MTI/EPA/Prensa Miraflores)

Az amerikai kormány egy tisztségviselője pénteken a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy Carvajal értékes információk birtokában van Nicolás Maduro venezuelai elnökre vonatkozóan, és hajlandó együttműködni.

A volt tábornok nemrégiben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Twitter-oldalán nyilvánosan elismerte Venezuela ideiglenes elnökeként Juan Guaidó ellenzéki vezetőt, és ugyanerre biztatta katonatársait is.