Tajani: Az EP számára nagyobb hatáskört kell biztosítani

 

Meg kell erősíteni Európát, az európai politikát, ehhez pedig az Európai Parlament számára nagyobb hatáskört kell biztosítani – jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke az EP egyhetes strasbourgi plenáris ülésének megnyitóján hétfőn.

Tajani a májusban esedékes európai parlamenti választások előtt tartott utolsó plenáris ülésen nyitóbeszédében elmondta: feladata elnökként az volt, hogy az Európai Parlamentet ismét az európai politikai vita középpontjába helyezze.

Az EP egyenrangúvá vált a többi uniós intézménnyel

Az elmúlt két évben sikerült elérni, hogy az EP ismét egyenrangúvá váljon a többi uniós intézménnyel, akárcsak azt, hogy ne az Európai Bizottság ellenőrizze az Európai Parlamentet, hanem az uniós szerződésekben foglaltak szerint az uniós parlament tegye ezt a bizottsággal – mondta Tajani.

Szerinte az EP plenáris ülésein az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőivel tartott viták megmutatták, hogy az Európai Parlament fontos helyszíne, meghatározó szereplője Európa jövőjének.

Az elnök köszönetet mondott az európai parlamenti képviselőknek és a parlament személyzetének az elnöksége során végzett munkáért.

 Tajani őszinte és hű akart maradni a parlamenthez

„Mindig őszinte és hű akartam maradni az intézményhez. Megpróbáltam semlegesen cselekedni, a szabályokat betartatni, megvédeni a jogokat, a parlament és a képviselők méltóságát politikai csoporttól függetlenül. Bocsássanak meg valamennyi elkövetett hibámért” – fogalmazott.

Kiemelte, sosem becsült le egyetlen kritikus hangot sem, szükség esetén nem szégyellt önkritikát gyakorolni.

Tajani beszédében végezetül elítélte Naszrin Szotudeh iráni ügyvédnek, az Európai Parlament által alapított Szaharov-díj egyik 2012-es nyertesének 38 évre szóló börtönbüntetését, amelyet az emberi jogokért kifejtett tevékenysége miatt szabtak ki rá. Az elnök Szotudeh azonnali, feltétel nélküli szabadon bocsátására szólította fel az illetékes iráni hatóságokat. Emellett részvétét fejezte ki az iráni árvíz áldozatai iránt, és hozzátette, az Európai Unió kész a humanitárius segítségnyújtásra.