Kim Ir Szen születésnapjára emlékeztek Észak-Koreában

 

Az országalapító Kim Ir Szen örökös elnök születésnapjáról emlékeztek meg hétfőn Észak-Koreában, arra biztatva mindenkit az országban, hogy kövessék hűségesen a mostani phenjani vezetőt, Kim Dzsongunt.

Az észak-koreai állampárt lapja, a Rodong Szinmun éltette Kim Ir Szent születésének 107. évfordulója alkalmából, amely az egyik legnagyobb nemzeti ünnep az országban.

Kim Dzsongun hétfőn ellátogatott a Phenjan külvárosában található Kumszuszan mauzóleumba, ahol – nagyapja – Kim Ir Szen és annak fia, Kim Dzsongil is nyugszik.

Az állami televízió a Kim Ir Szen elnökségének sikereit és a jelenlegi Kim Dzsongun-rezsim legitimációját hangsúlyozó műsorokat sugárzott.

Észak-Korea korábban a katonai erejét bizonygató parádékat tartott az államalapító születésének évfordulóján, de tartózkodik az ilyen lépésektől azóta, hogy tavaly diplomáciai tárgyalások kezdődtek fegyverkezési programjairól.