A katonai tanács bejelentette a szudáni hírszerzés vezetőjének távozását

 

Távozott posztjáról a szudáni hírszerzés (NISS) nagy hatalmú főnöke, Szalah Gos, aki az elmúlt hónapok tüntetéseinek leverését célzó műveleteket irányította – jelentette be szombaton a hatalmat Omar al-Besír elnök elmozdítása után átvevő katonai tanács. Az átmeneti katonai tanács új vezetője, Abdel Fattah Burhani elfogadta a hírszerzés vezetőjének lemondását – közölte a testület.

A védelmi miniszter, Avád Mohamed Ahmed Ibn Auf pénteken – egy nap után – lemondott a katonai tanács éléről. Burhani, aki korábban a fegyveres erők főfelügyelője volt, Besír lemondása után találkozott a tüntetőkkel és meghallgatta követeléseiket.

Kartúm, 2019. április 13. Ünnepelnek az emberek Kartúmban 2019. április 12-én, mert lemondott a szudáni katonai tanács elnöki tisztségéről Avád Mohamed Ahmed Ibn Auf védelmi miniszter. A tanács az előző nap alakult meg, miután a hadsereg leváltotta és letartóztatta a 30 éve hatalmon lévő Omar Haszan Ahmed el-Besir elnököt. MTI/EPA

Ünnepelnek az emberek Kartúmban 2019. április 12-én, mert lemondott a szudáni katonai tanács elnöki tisztségéről Avád Mohamed Ahmed Ibn Auf védelmi miniszter (Fotó: MTI/EPA)

Gos 2009-ig tíz éven át vezette a hírszerzést, majd 2018-ban került ismét a NISS élére a tiltakozó mozgalom elleni megtorlások irányítójaként. Négy hónap alatt több ezer tüntetőt, ellenzéki vezetőt és újságírót vettek őrizetbe. Csütörtökön, röviddel Besír lemondása után a NISS bejelentette, hogy elengednek „minden politikai foglyot”.

A Szudánt 30 éven át vezető 75 éves Omar al-Besír elnököt a hadsereg csütörtökön letartóztatta, és a hatalmat átvevő katonai tanács kétéves átmeneti időszakot hirdetett a polgári kormányzás bevezetéséig. A Szudáni Szakmai Szövetség (SPA) vezette tüntetők elutasítják ezt, és demonstrációik folytatását hirdették meg.

A NISS vezetőjének lemondása ellenére tüntetők ezrei vonultak szombaton is a hadsereg kartúmi főhadiszállásához. A tiltakozók közölték: mindaddig az utcán maradnak, amíg polgári átmeneti tanács nem alakul.

A helyzet továbbra is feszült. Az SPA-hoz tartozó Szudáni Orvosok Bizottsága szombat reggel azt közölte, hogy a Besír hatalmának megdöntése óta eltelt két napban legalább 16 embert öltek meg „a rezsim erői és árnyékmilíciái”.

Adataik szerint csütörtökön 13 ember, pénteken pedig másik három, közöttük egy katona halt meg, legalább húszan pedig megsebesültek az ország különböző részeiben tartott tiltakozó megmozdulásokon. A szervezet szerint a tüntetések fellángolása, április 6. óta legalább 38 ember, közöttük legalább hat katona vesztette életét.

Burhani megtartotta első televíziós beszédét 

Megtartotta első televíziós beszédét szombaton a szudáni átmeneti katonai tanács vezetője, miután találkozott az ellenzék képviselőivel. Abdel Fattah al-Burhani altábornagy bejelentette, hogy minden olyan rabot szabadon bocsátanak, akit az Omar al-Besír megbuktatott elnök idejében bevezetett kivételes törvények értelmében vettek őrizetbe, és elengednek minden, az utóbbi hetekben őrizetbe vett tüntetőt. Megígérte azt is, hogy felelősségre vonják a tüntetők halálában vétkeseket.

A kenyérárak háromszorosára emelése miatt indított és a 30 éve hatalmon lévő elnök távozását követelő mozgalom decemberi kezdete óta több tucatnyian haltak meg.

Beszédében a tábornok úgy fogalmazott, hogy „kitépik Omar al-Besír rendszerének gyökereit”. Egyben párbeszédre és az erőszak elkerülésére szólította fel a különböző politikai mozgalmakat.

Megerősítette, hogy legfeljebb kétéves átmeneti időszakot követően polgári kormányt hoznak létre. Hozzátette, hogy a katonai tanács jogkörei a béke és biztonság megteremtésére korlátozódnak majd. Bejelentette azt is, hogy feloldják az elődje által bevezetett éjszakai kijárási tilalmat.

Nem akarnak tárgyalni

Több szövetséges ellenzéki párt vezetői szombati közös sajtóértekezletükön azt hangoztatták, hogy nem tárgyalnak a katonai tanáccsal a demokráciába történő átmenetről.

„Nem fogadhatjuk el, hogy a volt rezsimnek a hadseregben lévő emberei hivatalban maradjanak” – mondta Muhtar al-Hatíb, a Szudáni Kommunista Párt főtitkára. A szövetség tagjai dicsérték a népfelkelésben jelentős szerepet játszó szudáni nőket és fiatalokat, és bejelentették, hogy folytatják a tüntetéseket, amíg Besír valamennyi hívét nem menesztik.

A megbuktatott Omar al-Besír pártja, a Nemzeti Kongresszuspárt (NCP) vezetői közben a csütörtökön letartóztatott volt elnök szabadon engedését követelték.

A 41 millió lakosú Szudánban több mint száz bejegyzett párt van, a Besír rendszere elleni tüntetéshullám fő szervező ereje azonban az orvosok, tanárok, újságírók és jogászok csoportjaiból álló, az elmúlt években titokban szerveződött Szudáni Szakmai Szövetség (SPA) volt, amely a katonai tanács megalakítása után további tüntetésekre szólított fel, egy polgári kormány mielőbbi létrehozását követelve.

A főváros, Kartúm központjában szombaton is folytatódott a tüntetés. A reggeli órákban katonák eltávolították a hadsereg főparancsnokságát védő úttorlaszokat. Ezalatt a tüntetők, akik hetedik egymás követő éjszaka gyűltek össze a főparancsnokság előtt, a katonákkal beszélgettek, illetve takarítottak, ételt készítettek, teáztak vagy kávéztak, ünnepelték a katonai tanács két vezetőjének egymást követő lemondását.