Kisebbségi jogokkal kapcsolatos állásfoglalásait sejti kitiltása mögött Kelemen Hunor

 

Kelemen Hunor szerint a kisebbségi jogokkal kapcsolatos állásfoglalásai állhatnak Ukrajnából történt kitiltása hátterében, de erről hétfő délutánig semmilyen hivatalos indoklást nem kapott.

Az RMDSZ elnöke a magyar közmédiának elmondta: soha nem sértette meg az ukrán államot, akkor sem, amikor két éve – több román képviselőhöz hasonlóan – maga is határozottan szót emelt az anyanyelvű oktatást korlátozó új ukrán oktatási törvény miatt.

Felidézte: az RMDSZ képviselői akkor az Európa Tanács közgyűlésén is szót emeltek a jogszabály ellen, és Petro Porosenko ukrán elnökhöz fordultak, hogy ne hirdesse ki a törvényt, mert azt súlyosan diszkriminatív mind a magyar, mind a román kisebbségre.

Kelemen Hunor hozzátette: tudomása szerint az őshonos kisebbségek európai szintű jogvédelmét sürgető Minority SafePack kezdeményezést is rosszallják Kijevben.

„Ezzel kapcsolatosan mindenféle háttér-nyomásgyakorlás, meg információ jött-ment az elmúlt években, de hát azt hiszem, hogy ez megint csak egy tisztességes európai polgári kezdeményezés, amit a luxemburgi bíróság jóváhagyott, az Európai Bizottság befogadta. Abba az Európába igyekszik egyébként Ukrajna, ahol ezek a dolgok azért nem úgy néznek ki, ahogy ők kezelik” – jegyezte meg az RMDSZ elnöke.

Leszögezte, ezután is nagyon határozottan meg fog szólalni, amikor a kisebbségi jogok csorbulnak és az anyanyelvhasználatot korlátozzák, szűkítik.

Kelemen Hunor hétfőn levélben kért magyarázatot Ukrajna bukaresti nagykövetségétől a történtekre, továbbá európai szervezeteket is tájékoztatott arról, hogy szombaton az ukrán határrendészet minden magyarázat nélkül megakadályozta belépését Ukrajnába, román diplomata útlevelébe pedig bepecsételték, hogy 2020. október 13-ig kitiltották a szomszédos országból.

Az RMDSZ elnöke az Európai Néppárt (EPP) vezetőit kérte, figyelmeztessék Porosenko elnököt – akinek a pártja megfigyelői státust kapott az EPP-ban és tagfelvételét várja – , hogy eljárásuk „minden tűréshatárt túllép”. Az ET elnökségi ülését Korodi Attila frakcióvezető tájékoztatta az RMDSZ-elnök Ukrajnából történt kitiltásáról.

Kelemen Hunor megerősítette: a román diplomáciától is lépéseket vár. Nem hagyható szó nélkül, hogy egy román diplomata útlevéllel rendelkező parlamenti képviselőt minden magyarázat nélkül ilyen bánásmódban részesítsen az ukrán állam – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.