Erdogan pártja kérte az isztambuli választás eredményeinek megsemmisítését

 

Megkérdőjelezte Recep Tayyip Erdogan török elnök Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) az isztambuli helyhatósági választás egyik kerületi eredményét – közölte pénteken a párt egyik tisztségviselője.

Rohát Haszbajram bejelentette, hogy az AKP továbbviszi kérelmét, és magasabb szinten, az ankarai választási testülethez nyújtja be. A Habertürk helyi médium értesülése szerint az AKP Isztambul Büyükcekmece kerületében adta be kérelmét a tartományi választási irodának arra hivatkozva, hogy a kerületben törvénytelenül regisztráltak szavazókat. A Habertürk azt jelentette, hogy az AKP nem csupán a kerületi, hanem az egész isztambuli eredmény eltörlését követeli.

Recep Tayyip Erdogan török államfő, a kormányzó Igazság és Fejlődés Párt vezetője (Fotó: MTI/AP/Lefterisz Pitarakisz)

A Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozó Haszbajram viszont tagadta ezt, állítása szerint csak Büyükcekmece kerület eredményét kérik törölni. Isztambulban 10,5 millió a választásra jogosultak száma. Az első szavazatszámlálás szerint az ellenzék jelöltje győzött, de közte és a kormánypárt jelöltje között alig 25 ezer voks volt a különbség. Az Anadolu török hírügynökség által közzétett, nem hivatalos végeredmény alapján az AKP-s induló, Binali Yildirim a szavazatok 48,55, míg a CHP jelöltje, Ekrem Imamoglu, a 48,8 százalékát szerezte meg.

Az AKP követelésére ezután a héten egész Isztambulban elkezdték újraszámlálni a szavazatokat, és péntek délelőttre a 39 kerület közül 17-ben végeztek. Az eredmény szerint valamelyest apadt az ellenzéki jelölt előnye, de 17 ezer vokssal még mindig ő vezet. A vizsgálódás során 119 652 érvénytelen szavazatot találtak, továbbá 2184 olyat, amelyet hozzá kellett adni az AKP-jelöltre leadott voksokhoz, és 785-tel pedig az ellenzéki jelölt gyarapodott.