Zelenszkij élő televíziós vitára hívta Porosenkót

 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnökjelölt élő televíziós vitára hívta ki szerdán Petro Prosenko hivatalban lévő államfőt, de egyben megszabta a viadal feltételeit is, és 24 órát adott ellenfelének a válaszra.

Az elnökválasztás múlt vasárnap megtartott első fordulójában leadott szavazatok 99,99 százalékának feldolgozása után Zelenszkij még mindig az első helyen áll 30,24 százalékkal, a másodikon pedig Porosenko 15,95 százalékkal, így minden bizonnyal ők ketten jutottak be az április 21-én tartandó második fordulóba.

„Petro Porosenkóhoz szólok, Ön vitára hív engem. Reménykedtek, hogy elfutok, vagy lefagyok, de én nem Ön vagyok 2014-ben” – mondta videoüzenetében Zelenszkij, amelyet a Ze komanda elnevezésű kampánycsapatának Facebook-oldalán tett közzé. Feltételül szabta ezután, hogy kettejük vitáját a kijevi Olimpiai Stadionban rendezzék meg. Minden tévécsatornának joga legyen élőben közvetíteni. és minden újságíró jelen lehessen. „A jelöltek essenek át orvosi vizsgálaton, bizonyítsák a népnek, hogy nem alkoholisták és nem drogosok. Az országnak egészséges elnökre van szüksége” – folytatta.

„Az ukrán állampolgárok egyharmada (akik rá szavaztak) iránti tisztelet jeleként Ön köteles nyilvánosan azt mondani, hogy a vitát nem a Kreml vagy (Ihor) Kolomojszkij (ukrán oligarcha) bábjával folytatja, nem egy pufajkással, egy mélynövésűvel, egy szemétalakkal, egy bohóccal, hanem Volodimir Zelenszkijjel, Ukrajna elnökjelöltjével. Adok Önnek 24 órát, gondolkodjon” – fejezte be felhívását.

Ezt megelőzően a nap folyamán Zelenszkij csapata nyilvánosságra hozta ugyancsak a Facebook-oldalukon pontokba szedett követeléseiket, amelyeket szerintük Porosenkónak végre kell hajtania még mielőtt lejár elnöki mandátuma. Követelik tőle, gondoskodjon arról, hogy a mögötte álló parlamenti többség megszavazza a civil szervezetek vagyonbevallási kötelezettségének eltörlését.

Indítsa újra a korrupció megelőzésével foglalkozó állami ügynökség, az NAZK működését, új összetétellel nemzetközi szakértők bevonásával, a szervezet tevékenységének külső auditálásnak bevezetésével. Gondoskodjon továbbá arról, hogy a parlament végrehajtsa a szükséges törvénymódosítást, és bevezesse a nyílt listás választási rendszert az őszi parlamenti választásokig. Intézkedjen, hogy a Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság megkezdhesse a munkáját.

Vonja vissza a törvénytelen vagyonosodás büntethetőségéről általa benyújtott előterjesztést, és utasítsa a kormánykoalíció parlamenti képviselőit, hogy támogassák a nemzetközi szakértők bevonásával ugyanerre kidolgozott javaslatot.

Fossza meg az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU), a rendőrséget és más karhatalmi szervezeteket attól a hatáskörüktől, hogy gazdasági bűnügyekben nyomozzanak, és így nyomást gyakoroljanak a vállalkozói szféra képviselőire. Menessze az ukrán hírszerzést ideiglenesen vezető Szerhij Szemocsko első helyettest a testület élőről.

Szüntesse meg a „Rotterdam plusz” formulát a villamosenergia-árképzésben, rendeljen el külső független könyvvizsgálatot az energetikai szférát és a közüzemi szolgáltatásokat szabályozó állami bizottságnál. Mindezeken felül követelik, hogy Porosenko tegye közzé a listáját valamennyi offshore cégének, minden banknak, amelyben ezen vállalatok számlát vezetnek, továbbá a cégek pénzügyi elszámolását öt évre visszamenőleg.

Porosenko környezetéből ebből eddig csak két pontra reagáltak. Irina Herascsenko parlamenti alelnök emlékeztette Zelenszkij kampánystábját, hogy Porosenko már benyújtotta a civilek adóbevallási kötelezettségének eltörlésére vonatkozó indítványát, de az nem ment át a parlamenten. Szemére hányta Zelenszkijéknek, hogy az Ukrop nevű párt parlamenti képviselői sem szavazták meg, akiknek elnökjelöltje állítása szerint az első fordulóból történő kiesése után a humorista jelölt támogatására kérte híveit. Hozzátette, hogy ugyanez történt a választási törvény módosításával is.