Esélyes lehet a Brexit-megállapodás elfogadása

 

A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszere helyett alternatív megoldásokról vitáznak és szavaznak szerdán a londoni alsóház képviselői. A volt Brexit-ügyi miniszter, David Davis szerint most lenne esély az alsóház által kétszer is nagy többséggel elutasított eredeti Brexit-megállapodás elfogadtatására.

A ház kedd este ismertetett, módosított szerdai menetrendje megerősíti, hogy a képviselők a maguk beterjesztette indítványokról tarthatnak szerdán ötórás vitát és szavazássorozatot. Ezt a lehetőséget a konzervatív párti brit kormány szándéka ellenére szavazta meg magának a ház hétfő éjjel.

Az indítvány, amelyet a Konzervatív Párt egyik tekintélyes alsóházi képviselője, Sir Oliver Letwin terjesztett be, gyakorlatilag példátlan kísérlet arra, hogy a parlament kivegye a kormány kezéből a Brexit-folyamat irányítását, és maga próbáljon valamilyen alternatív Brexit-forgatókönyv mögé többséget felsorakoztatni, így igyekezve kitörni a jelenlegi patthelyzetből.

A szavazássorozat a jövő héten folytatódhat

A képviselők úgynevezett jelzésértékű – indikatív – szavazásokat tartanak a beérkező és várhatóan preferenciális sorrendbe szedett megoldási javaslatokról. Nem biztos, hogy a szerdai voksolásoknak azonnal lesz érdemi eredményük, ha egyik javaslathoz sem sikerül első próbálkozásra többséget teremteni. Ha azonban a szavazások során kialakul egy olyan szűkebb javaslatlista, amelynek egyes elemei esetében a képviselők megítélése szerint van esély a többségi támogatásra, a szavazássorozat a jövő héten folytatódhat.

Theresa May miniszterelnök már az indikatív szavazásokról szóló javaslat vitája és megszavazása előtt közölte, hogy ez „nem kívánatos precedens”. Hozzátette: nem tud kötelezettséget vállalni arra, hogy bármely ilyen jelzésértékű szavazás eredményét a kormány ténylegesen végrehajtja.

Komoly negatív reakció

Az indikatív képviselői szavazások valóban nem kötelezik jogi erővel a kormányt cselekvésre, de több képviselő is úgy nyilatkozott kedden, hogy komoly negatív reakciója lenne, ha valamely javaslat a jelzésértékű szavazásokon nagy többséget kapna, de a kormány ennek ellenére figyelmen kívül hagyná a képviselői véleménynyilvánítást.

John Bercow házelnök feladata a vitára és indikatív szavazásra beterjesztendő javaslatok kiválasztása a képviselők által felvázolt lehetőségek közül, de az előzetes jelzések alapján várhatóan szerepel majd a javaslatok között az EU-val elért megállapodásnál „puhább Brexit” valamely formája, például az, hogy az Egyesült Királyság a Brexit után is maradjon vámuniós viszonyrendszerben az Európai Unióval vagy érvényesítse az EU egységes belső piacának szabályrendszerét, de felmerülhet az EU-tagságról tartandó újabb népszavazás vagy akár a Brexit-folyamat leállítása is.

Sokan követelik a Brexit leállítását

Ez utóbbit milliók követelik. Kedd estig csaknem 5,8 millióan írták alá azt a minap megjelent hivatalos petíciót, amely követeli, hogy a kormány vonja vissza a Brexit-folyamat elindításról két éve hozott döntést és az Egyesült Királyság maradjon az Európai Unió tagja. A szavazásra jogosult felnőtt brit lakosság 11 százaléka írta alá eddig a felhívást, ami rekord a hasonló hivatalos petíciós kezdeményezések történetében.

Az aláírások száma óránként továbbra is több ezerrel növekszik. A brit kormány azonban az újabb EU-népszavazás kiírását és a Brexit törlését egyaránt határozottan elveti.

David Davis volt Brexit-ügyi miniszter a BBC televíziónak nyilatkozva kedd este kijelentette: ha Theresa May a héten harmadszor is a ház elé terjeszti a Brexit-megállapodást, ezúttal „tisztes esély” lenne az egyezmény elfogadására. Davis, aki a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának egyik prominens tagja, az interjúban kijelentette, hogy az EU-val elért megállapodás nem jó, de elfogadásának alternatívája „kaotikus fejlemények egész sora” lenne.

A volt Brexit-miniszter szerint már e káoszsorozatba illeszkedik az indikatív szavazásokról elfogadott indítvány is, mivel ha az ezt kezdeményező képviselők „kicsavarják a kormány kezéből” a Brexit-folyamat irányítását, az katasztrófával érne fel, és csak a jelenlegi Brexit-megállapodásnál rosszabb eredményt hozhat. Davis szerint éppen ez a kezdeményezés teremtett tisztes esélyt a Brexit-megállapodás elfogadására, ha az egyezmény a héten ismét a ház elé kerül.

Továbbra sincs meg a többség

Erről egyelőre azonban nincs döntés. Theresa May éppen előző nap jelentette ki, hogy „a dolgok jelenlegi állása alapján” továbbra sincs meg a többség a londoni alsóházban a Brexit-megállapodás elfogadásához.

A kormányfő ugyanakkor folytatja tárgyalásait a képviselőkkel. A Downing Street keddi tájékoztatása szerint May szerdán megbeszélést tart az alsóházi tory frakció rendkívül befolyásos, egyben erősen EU-szkeptikus szakpolitikai testületével, amelynek álláspontja döntő fontosságú lehet a Brexit-megállapodás sorsa szempontjából.

A brit EU-tagság eredetileg március 29-én, pénteken szűnt volna meg, de a múlt heti EU-csúcson döntés született a kilépés halasztásáról. A halasztás hossza azonban az unió által szabott feltételrendszer alapján attól függ, hogy a londoni alsóház ezen a héten elfogadja-e a Brexit-megállapodást. Ha igen, a brit EU-tagság május 22-én, rendezett körülmények között szűnik meg, ha nem, Londonnak április 12-ig van ideje arra, hogy jelezze további szándékait, egyebek mellett azt, hogy kéri-e a kilépés hosszabb halasztását. Ebben az esetben viszont Nagy-Britanniának részt kellene vennie a májusi európai parlamenti választásokon.