Merkel elhibázott politikája is hozzájárulhatott a britek kilépéséhez

 

Egy ausztrál szakértő szerint a német kancellár elhibázott bevándorláspolitikája hozzájárult a Brexithez. A bevándorlási válság 2015-ben kezdődött, ősszel nyitotta meg Merkel a határokat, utána jött a párizsi, majd 2016 tavaszán a brüsszeli merénylet, a Brexit-népszavazást pedig 2016 júniusában tartották – hangzott el az M1 Híradójában.

Országos kampánnyal biztatja maradásra a brit kormány az országban élő európai uniós polgárokat. A kabinet tájékoztatása szerint a hétvégén elindul az a rendszer, amelynek segítségével a törvényes lakcímmel rendelkező EU-állampolgárok letelepedési engedélyért folyamodhatnak. A kérelmeket mobiltelefonos alkalmazással is be lehet nyújtani, az elbírálás felgyorsítására pedig 1500 fős csoportot hozott létre a belügyminisztérium.

A válság után rohamosan gyorsult a gazdasági célú bevándorlás  

Az ország küszöbön álló távozása az Európai Unióból nem kis részben éppen a külföldiek beáramlásának eredménye. „Visszavenni az irányítást!” (Take back control!) – szlogennel érvelt a 2016-os népszavazás előtt a Brexit mellett a brit Függetlenségi Párt. Az üzenet pedig támogatásra talált, nemcsak a kormánypárti, konzervatív politikusok, hanem a lakosság körében is.

A 2008-ban kirobbant gazdasági világválság után rohamosan gyorsult a bevándorlás az országba. A hosszabb időre érkező külföldiek száma 2015-ben már meghaladta a 330 ezret is. London ráadásul teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került a többi uniós országtól.

A helyzet tarthatatlanságának jelképévé vált a La Manche csatorna franciaországi oldalán, Calais-nál épült migránstábor, a „dzsungel”. Az itt várakozó illegális bevándorlók kamionokon, kompokon elrejtőzve próbáltak átkelni. A brit kormány mintegy húszmillió fontot, azaz csaknem 7,5 milliárd forintot fizetett a francia hatóságoknak a határátkelők megerősítésére és az illegális átkelések megakadályozására.

A migrációt bátorító uniós politika hozománya a Brexit?

Tony Abbott volt ausztrál miniszterelnök egykori nemzetközi, migrációs és határvédelmi főtanácsadója, Mark W. C. Higgie a hétvégi, budapesti migrációs konferencián azt mondta: az illegális bevándorlást bátorító uniós politika jelentős mértékben hozzájárult a Brexithez. Mint mondta, nem kétséges, hogy egyre több európai szavazópolgár tekint aggodalommal arra, hogy az unió elveszítette a kontrollt a bevándorlás kezelése felett. A 2015-ben és 2016-ban tapasztalt káosz volt az, amely végül az utolsó lökést adta a briteknek, hogy a Brexitre szavazzanak a referendumon – mondta a szakértő.

Mark W. C. Higgie szerint az Egyesült Királyság polgárai valódi félelemmel nézték Angela Merkel kancellár lelkesedését a nyitott határok politikája iránt. Attól tartottak, hogy az érkezők milliói szereznek jogot arra, hogy letelepedjenek a migránsoktól már amúgy is túlzsúfolt Nagy-Britanniában, a főtanácsadó ezért úgy véli, hogy ez is hozzájárult is kilépést támogató erők győzelméhez.