Kövér: Az európai térség az EU-n belüli együttműködés hatékonyabbá tételével őrizheti meg a súlyát

 

Az európai térségnek a világban betöltött szerepe és súlya csak akkor őrizhető meg, a súlyvesztés csak akkor mérsékelhető, ha az Európai Unión (EU) belüli együttműködés hatékonyabb lesz a jövőben – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felvidéki Pőstyénben hétfőn.

Kövér László erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) és a Benelux államok (Belgium, Luxemburg és Hollandia) parlamenti elnökeinek találkozója után tartottak. A találkozó központi témáját az Európai Uniót (EU) érintő jelenlegi és jövőbeli kihívások adták.

A párbeszéd segíthet az akadályok feloldásában

Az Országgyűlés elnöke, aki fontosnak és sikeresnek minősítette a találkozót, rámutatott: az együttműködés hatékonyságának növelése útjában számos akadály van és a megoldás felé vezető út tekintetében is sok az eltérés és ez a mostani találkozón is tapasztalható volt a V4-ek és a Benelux államok között.

Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: abban látják a lehetőséget, hogy a jövőben az EU intézményrendszere megpróbálhatna „szerényebben viselkedni” a tagállamokkal.

„Hagyja , hogy ők oldják meg azokat azokat a problémákat amelyeket saját hatáskörben meg tudnak oldani, és csak azokban próbáljon meg közös megoldásokat kidolgozni, amelyekben valóban összeurópai érdekekről lehet beszélni” – hangsúlyozta Kövér László.

Hozzátette: voltak kérdések, amelyekben egyetértettek, például abban, hogy az akadályok egy esetleges kompromisszum útján történő feloldásához csak a párbeszéd vezethet. Ugyanis így le lehet választani azokat a kérdéseket amelyekben nem várható a közös nevező megtalálása. Ezen felül a találkozó résztvevői abban is egyetértettek, hogy a regionális együttműködések nem csökkentik, hanem növelik az EU működési hatékonyságát.

Danko: A V4 reformokat akar az EU-ban

Andrej Danko, a pozsonyi törvényhozás elnöke, a találkozó házigazdája a „megismerés napjának” nevezte a találkozót. Hangsúlyozta: a V4- olyan formátum, amelytől nem kell félni, a társulás csak reformokat akar az EU-ban.

Radek Vondrácek, a cseh képviselőház elnöke a találkozón elhangzottak kapcsán azt mondta: ismét megmutatkozott a V4-es együttműködés jogosultsága és ereje.

Marek Kuchcinski, a lengyel Szejm elnöke új kezdetnek nevezte a közelgő európai parlamenti választásokat. Hangsúlyozta: látni kell, hogy az EU-ban a civilizációs értékek válsága állt elő, s erre a válságra megoldást kell találni, ha az a cél, hogy az EU erős maradjon.

Siegfried Bracke, a belga parlament képviselőházának elnöke tanulságosnak minősítette a találkozót.

Gusty Graas, a Benelux parlament elnöke úgy vélekedett: minél erősebb az EU, annál erősebbek lehetnek a nemzetállamok is, ezért erős európai intézményrendszerre van szükség. Lehet javítani a jelenlegi rendszert, de nem lehet helyettesíteni – mondta.