Moszkva hadászati bombázókat vezényelt a Krímbe

 

Oroszország Tu-22M3-as típusú, nukleáris fegyverek hordozására alkalmas hadászati bombázókat vezényelt a Krímbe, válaszul az amerikai rakétavédelmi eszközök romániai telepítésére – jelentette ki Viktor Bondarev, az orosz parlament felsőháza védelmi bizottságának elnöke újságíróknak hétfőn Moszkvában.

A RIA Novosztyi hírügynökség beszámolója szerint Bondarev, aki korábban az orosz légierő parancsnoka volt, komoly kihívásnak nevezte a Romániában elhelyezett amerikai rakétavédelmi eszközöket, amelyek szerinte „alapvetően megváltoztatták az erőegyensúlyt a régióban” és közölte, hogy a rakétahordozó bombázókat a gvargyejszkojei légi bázison fogják állomásoztatni.

Moszkva szerint a romániai rakétavédelmi rakéták indítóállásai Tomahawk típusú manőverező szárnyas repülőgépek kilövésére is alkalmasak. Ez Washington szerint csak a berendezések átprogramozása esetén lenne lehetséges.

Bondarev közölte, hogy a Krímbe telepített stratégiai bombázókat az elkövetkező években úgy fogják korszerűsíteni, hogy azok “Európa bármely pontján” képesek legyenek a légvédelmi és rakétavédelmi rendszerek megsemmisítésére.  Mint mondta, ezt a Tu-22m3-asok és az általa hordozott eszközök hatótávolsága lehetővé teszi.

A romániai Deveseluban 2016 májusában helyezték üzembe az amerikai Aegis Ashore rakétaelhárító rendszer szárazföldi egységét.

Az orosz szenátor a Krím Ukrajnától való elcsatolásának ötödik évfordulóján nyilatkozott erről. Vlagyimir Putyin elnök a nap folyamán újabb látogatást tett a félszigeten.

A címlapfotó illusztráció.