Gulyás: A Fidesz erős, egységes, kereszténydemokrata, a bevándorlást elutasító Néppártot szeretne

 

Amíg esély van arra, hogy a Néppárt erős, egységes, kereszténydemokrata és bevándorlás elutasító legyen, a Fidesz a pártcsalád tagja akar lenni – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az MTI-nek, hangsúlyozva azt is: a Fidesz mindig is távol tartotta magát attól, hogy a vele egy pártcsaládba tartozókat személyében támadja.

A tárcavezető közölte: szerdán Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök vezeti a Fidesz delegációját az Európai Néppárt politikai közgyűlésén, amelyen szavazhatnak a Fidesz tagsága ügyében. „Azt szeretnénk, ha tiszta és világos viszonyokat lehetne teremteni. Mi egy erős és egységes, kereszténydemokrata ihletésű néppártot szeretnénk látni, amely elutasítja az illegális bevándorlást, és mindaddig, amíg erre jó esély és remény kínálkozik, addig szeretnénk a néppárt soraiban lenni” –  mondta.

Vannak aktuális politikai viták a Néppárton belül is

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy olyan alapvető kérdésekben, mint amilyen a keresztény kultúra védelme vagy a bevándorlás elutasítása, semmilyen formában nem tudnak kompromisszumot kötni

Azzal kapcsolatban, hogy a jobboldali sajtóban Joseph Daullal, a néppárt elnökével és Manfred Weber frakcióvezetővel, az EPP európai parlamenti választási csúcsjelöltjével szemben kritikus cikkek jelentek meg, a miniszter úgy reagált: természetesen vannak aktuális politikai viták a Néppárton belül is, de a Fidesz a Néppárt elnökével és listavezetőjével kapcsolatos személyes kritikáktól eddig is távol tartotta magát és ezután is ezt az elvet követi, ezért Manfred Weberrel és Joseph Daullal is a kölcsönös tisztelet jegyében tárgyalunk.

A kormány többször felszólalt a kettős mérce ellen

Gulyás Gergely hozzátette: tény, hogy Magyarországon sajtószabadság van, és a jobboldali, konzervatív újságírók jelentős része kritikus a Fidesz néppárti tagságával kapcsolatosan.

Arról, hogy Manfred Weber egy független testületre bízná a jogállamiság tagállami érvényesülésének vizsgálatát, Gulyás Gergely azt mondta: a Fideszt a diktatúrában a szabadságért és a jogállamért való küzdelem hívta életre, ezért „mi a demokratikus jogállam alapértékeit fontosnak tartjuk”, a baj az, hogy az Európai Unióban ennek a megítélése nem egy objektív mérce alapján történik, hanem a politikai vádaskodás része. „Ennek köszönhető, hogy ahol a bevándorlásellenes politikai erők vannak hatalmon, ott sérül a jogállam, ahol viszont bevándorláspártiak, ott a jogállamiság a lehető legjobb állapotban van” – mondta.

A magyar kormány sokszor felszólalt ez ellen a kettős mérce ellen – emlékeztetett, kijelentve: Magyarországon a jogállami alapintézményekkel semmilyen baj nincs. Megalapozott kritikák már csak azért sem fogalmazódhatnak meg szerinte, mert az Európai Bizottsággal az intézményi kérdésekben minden vitás kérdés megegyezéssel zárult.