Kimentették egy kigyulladt teherhajó 27 fős személyzetét

 

Kimentették hétfőre virradóra egy olasz zászló alatt hajózó, Hamburgból Casablancába tartó, kigyulladt teherhajó 26 fős személyzetét és egy utasát Franciaországtól nyugatra – jelentette be a térség tengeri mentőszolgálata.

A francia tengeri mentők vasárnap este nyolc óra körül kapták a riasztást a tengeri mentés római központjától, hogy a Grand America nevű, 214 méter hosszú teherhajó segítséget kér. A hajó kapitánya ezt megelőzően jelentette, hogy tűz ütött ki a fedélzeten, amikor a jármű 262 kilométerre délnyugatra volt Penmarch francia tengerparti várostól.

A kapitány először azt közölte, hogy a tüzet sikerült megfékezni, és folytatják útjukat La Coruna spanyol kikötővárosig, de éjfél előtt már arról tájékoztatta a mentési központot, hogy rosszabb lett a helyzet, több konténer ég, és a hajó nem tudja folytatni az útját. Hajnali két órakor a legénységnek mentőcsónakba kellett szállnia.

A római mentőközpont a legközelebb lévő, Argyll nevű brit hajót küldte a helyszínre, és ez felvette fedélzetére a 27 embert, akik sértetlenül vészelték át a balesetet.

Ezután a francia tengeri mentők egy Falcon 50 típusú felderítőgépe repült a térség fölé, valamint oda sietett az Abeille Bourbon nevű vontatóhajó, és ennek fedélzetére leszállt egy helikopteres mentőegység.

A szélerősség óránként 29-38 kilométeres a térségben, a hullámok pedig 2,5 és 4 méter közöttiek – tették hozzá a hatóságok.