Az EB kitart álláspontja mellett a bevándorlási csomagot illetően

 

Kitart amellett az Európai Bizottság, hogy nem kötelező érvényű az ENSZ bevándorlási csomagja. Annak ellenére mondta ezt egy brüsszeli szóvivő, hogy a hétvégén az M1 birtokába került hivatalos dokumentumban az EB Jogi Szolgálata leírta: igenis van jogi hatása a decemberben megszavazott ENSZ dokumentumnak – hangzott el az M1 Híradójában.

A bevándorlást alapvető emberi jognak kell tekinteni – ez áll az ENSZ decemberben elfogadott migrációs csomagjában. A paktum leszögezi, hogy a migrációra az egész világon azonos szabályok kell, hogy vonatkozzanak.

A csomagot az uniós országok harmada, köztük Magyarország sem volt hajlandó elfogadni. Habár akkor az ENSZ és Brüsszel is azzal védte a paktumot, hogy az nem lesz kötelező, most úgy tűnik, mégiscsak bekerülhet az uniós jogba.

„A legsúlyosabb brüsszeli hazugság”

Néhány napja az M1 birtokába jutott az Európai Bizottság Jogi Szolgálata által készített dokumentuma. Ebben azt vizsgálják, hogy melyek azok az uniós szerződések, amelyek alapján az összes tagállamban jogilag is érvényesíthetik az ENSZ migrációs paktumát.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a dokumentum nyilvánosságra kerülése óta többször is hangsúlyozta, hogy Brüsszel hazudott a migrációs paktumot illetően. Úgy fogalmazott: Brüsszelből folyamatosan azzal próbáltak altatni minket a csomag szavazása előtt, hogy nem kell tiltakozni ellene, nem kell ellene menni, nem kell kritizálni, mert az jogilag úgysem rendelkezik semmilyen kötő erővel, nem lesz kötelező annak a végrehajtása.

A külgazdasági és külügyminiszter jelezte azt is, hogy a külügyek tanácsának következő ülésén kezdeményezi, hogy rendkívüli napirendi pontban tárgyaljanak az Európai Bizottság Jogi Szolgálata által készített titkos dokumentumról.

Nem hivatalos álláspontnak tekinti a dokumentumot az EB

Az Európai Bizottság szóvivője a kiszivárgott dokumentum ellenére hétfőn is arról beszélt, hogy az ENSZ migrációs paktuma jogilag nem kötelező.

„Ez egy nagy ház, emberek írnak embereknek folyton. Tartózkodnék attól, hogy kategorikusan meghatározzam ennek a műfaját, ami lehet feljegyzés, vagy bármilyen dokumentum, ami kiszivárgott, amit sosem kommentálunk, és nem tekinthető a bizottság hivatalos álláspontjának” – fogalmazott Margarítisz Szkínász.

Stratégiai jogköröket venne el a tagállamoktól Brüsszel

A Századvég elemzője, Lánczi Tamás az M1-en arról beszélt: a kiszivárgott dokumentum is azt bizonyítja, hogy az Európai Bizottság nem hajlandó belátni azt, hogy a tagállamok egy része elutasítja a migrációt.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn az Országgyűlésben azt hangsúlyozta: ez az eset bemutatja a brüsszeli, lopakodó jogalkotást, azt, hogy stratégiai jogköröket akarnak elvenni a nemzetállamoktól.

Dömötör Csaba úgy fogalmazott: „Számon nem kérhető bürokraták és átláthatatlanul működő politikai aktivistacsoportok a fejünk felett hoznának döntéseket, kinyitnák Európa kapuit, mindezt a megkérdezésünk nélkül. Így néz ki a nyílt társadalom döntési eljárása. Minden ez, csak nem demokratikus.”

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy a magyar kormány az elmúlt hetekben hét olyan brüsszeli tervre hívta fel a figyelmet, amelyek erősítenék a bevándorlást Európába. Az ENSZ migrációs paktummal kapcsolatos állásfoglalás szerinte annyira súlyos, hogy akár a nyolcadik pontnak is tekinthető.