Tusk a brit kilépés elhalasztása mellett foglalt állást

 

A jelenlegi helyzetben a brit európai uniós tagság megszűnésének elhalasztására lenne szükség a kaotikus, rendezetlen kiválás elkerülése érdekében – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn. Theresa May brit kormányfő azonban ezt elutasította.

„Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben a hosszabbítás észszerű megoldás lenne, de Theresa May még mindig hisz abban, hogy elkerülhető ez a forgatókönyv” – mondta Tusk az Európai Unió és az Arab Liga országainak egyiptomi csúcstalálkozóját követően.

„Két alternatíva van, vagy kaotikus Brexit vár ránk, vagy halasztás” – fogalmazott.

A brit miniszterelnök szerint ugyanakkor „elérhető közelségben van az Egyesült Királyság március 29-ei rendezett kilépése, erre kell fókuszálni minden energiát”.  „A hosszabbítás nem oldja meg a problémát, csak elodázza a döntést” – húzta alá.

May kijelentette, valódi elkötelezettséget érzett az EU-s vezetők részéről, hogy olyan megoldást találjanak, amely lehetővé teszi a megállapodással történő, sima kiválást.

Az Európai Bizottság illetékes szóvivője hétfőn figyelmeztetett, hogy a következő, március 21-22-i EU-csúcsig le kell zárni a tárgyalási folyamatot ahhoz, hogy a tagállami vezetők dönthessenek a további lépésekről.

Mina Andreeva hozzátette, abból a feltételezésből indulnak ki még mindig, hogy az Egyesült Királyság jövő hónap végén távozik az Európai Unióból.

Végül elmondta, sikerült bizonyos előrelépést elérni a felek közötti jövőbeli viszonyrendszerről szóló politikai nyilatkozat esetleges módosítása, illetve a brit belpolitikai konfliktus alapját képező, úgynevezett ír-északír pótmegoldás ideiglenes jellegének lehetséges biztosítása terén.

Kedden ismét Brüsszelben tárgyal Geoffrey Cox, a brit kormány jogi főtanácsadója.

A Munkáspárt támogatna egy újabb népszavazást 

A brit Munkáspárt hétfőn bejelentette, hogy támogatna egy újabb népszavazási kezdeményezést a brit EU-tagságról.

Ez komoly fordulat, mivel a legnagyobb brit ellenzéki erő eddigi Brexit-politikájának nem volt központi eleme az újabb EU-referendum, sőt Jeremy Corbyn, a párt vezetője korábbi nyilatkozataiban rendre azt az álláspontját hangoztatta, hogy a kilépésről döntő, 2016-ban tartott népszavazás eredményét kell teljesíteni.

Corbyn azonban a Labour alsóházi képviselőinek következő, zártkörű ülésén a párt által hétfő este kiadott közlemény szerint kijelenti majd, hogy a Munkáspárt felsorakozna egy olyan parlamenti indítvány mögé, amelynek célja az újabb EU-népszavazás kiírása, vagy akár maga is beterjeszthet egy ilyen kezdeményezést az alsóház elé, megakadályozandó, hogy a kormányzó Konzervatív Párt egy esetleges rendezetlen, megállapodás nélküli Brexitbe „kényszerítse bele az országot”.

A Munkáspárt szóvivője nem bocsátkozott részletekbe arról, hogy pontosan milyen kérdés szerepelne a Labour által támogatandó referendum szavazólapján, így azt sem közölte, hogy a párt ismét feltenné-e a választóknak a 2016-os népszavazás kérdését, vagyis azt, hogy az Egyesült Királyság tagja maradjon-e az Európai Uniónak, vagy lépjen ki az EU-ból.

A 2016 júniusában tartott referendum szavazólapján ez a kérdés szerepelt, és a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre szavazott.

Sir Keir Starmer, a munkáspárti árnyékkormány Brexit-ügyi miniszterjelöltje azonban már a Labour tavaly őszi éves kongresszusán tartott felszólalásában egyértelműen kijelentette, hogy ha újabb népszavazás lesz, nem lehet kizárni a választható lehetőségek közül a bennmaradást az Európai Unióban.

Jeremy Corbyn a kongresszus óta eltelt időszakban sem tanúsított lelkesedést az újabb referendum iránt. A mostani fordulat közvetlen előzményeként, a múlt hét elején azonban nyolc képviselő kilépett a Munkáspárt alsóházi frakciójából, elsősorban éppen azzal az  indokkal, hogy Corbyn nem volt hajlandó elkötelezni magát a brit EU-tagságról tartandó újabb népszavazás mellett.

Új, független frakciócsoport jött létre

A nyolc volt Labour-képviselőhöz azóta a Konzervatív Pártból is csatlakozott három képviselő, azzal indokolva a lépést, hogy nem tudják támogatni Theresa May konzervatív miniszterelnök Brexit-politikáját, mindenekelőtt azt, hogy May nem hajlandó kizárni a megállapodás nélküli kilépést az EU-ból.

A tizenegy volt Labour- és tory képviselő The Independent Group néven független frakciócsoportot alakított. Az új alsóházi formáció egyik vezéregyénisége, Chuka Umunna volt munkáspárti képviselő minapi nyilatkozatában nem zárta ki, hogy a csoport még az idén önálló centrista politikai párttá alakul.

A Munkáspárt hétfő este, az újabb népszavazás támogatásának deklarálása mellett bejelentette azt is, hogy a héten törvényjavaslatot terjeszt be, amelynek értelmében az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnése esetén is átfogó vámuniós viszonyrendszerben maradna az Európai Unióval, és szoros szabályozási megfelelést tartana fenn az EU egységes belső piacával.

A konzervatív párti kormány az EU vámuniójából és egységes belső piacáról is ki akar lépni, Theresa May miniszterelnök pedig rendre határozottan elveti az újabb EU-népszavazás gondolatát.