Napokon belül lezárulhat a Robert Mueller vezette vizsgálat

 

A jövő héten lezárhatják a Robert Mueller vezette különleges bizottság vizsgálatait a Donald Trump kampánycsapatának munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszásról a 2016-os elnökválasztási kampány idején – értesült a CNN hírtelevízió.

A CNN szerint a vizsgálatok lezárását a bizottság munkáját felügyelő igazságügyi minisztérium vezetője, William Barr jelenti be, majd ezt követően a kongresszus elé terjeszti a bizottság bizalmas összefoglaló jelentését.

Az igazságügyi tárca nem kívánta kommentálni a hírtelevízió értesüléseit.

Szenátusi meghallgatásán Barr a Mueller-bizottság munkájáról szólva hangsúlyozta a törvényhozóknak, hogy a lehetséges mértékben „átlátható”  lesz és „a szabályoknak és a törvényeknek megfelelően” hozza nyilvánosságra a bizottság vizsgálatainak eredményeit.

A különleges bizottságra vonatkozó szabályok értelmében Muellernek „bizalmas” jelentést kell átnyújtania az igazságügyi miniszternek, viszont nem kötelező ezt a  jelentést bemutatni a kongresszusban vagy a nyilvánosság előtt. Barr a szenátusi meghallgatásakor egyértelművé tette, hogy a jelentés egészét nem hozza nyilvánosságra.

Az előírások szerint Muellernek a jelentésben részletesen indokolnia kell, hogy miért emeltetett vagy nem emeltetett vádat a vizsgált személyek ellen.

A vizsgálattal kapcsolatban hetek óta tartanak a találgatások az amerikai sajtóban. Az NBC televízió például február közepére jelezte a bizottság munkájának lezárását, a The New York Times című lap pedig összeállítást készített arról, hogy Donald Trumpot hányszor és milyen alkalommal érte az a vád, hogy akadályozni próbálta a Mueller-bizottság munkáját.

Robert Muellert, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egykori vezetőjét 2017 tavaszán kérték fel annak kivizsgálására, hogy a 2016-os elnökválasztási kampány idején Donald Trump kampánycsapatának egyes munkatársai összejátszottak-e oroszokkal Trump választási győzelme érdekében.

Csaknem két évig húzódó vizsgálódásai során a bizottság erről nem közölt bizonyítékokat, viszont Trump egykori munkatársai közül néhányat perbe fogtak, és van, akit már el is ítéltek. Őket korábbi gazdasági bűncselekményeikért – köztük adó – és banki csalásokért – vonták felelősségre, vagy azért, mert meghallgatásuk során félrevezették a hatóságokat.