Csehország és Szlovákia is szorosabbra fűzi kapcsolatát Izraellel

 

Csehország egy közös kormányülést beszélt meg, Szlovákia pedig kulturális és technológiai irodát nyit Jeruzsálemben az Izraellel ápolt kapcsolatok további fejlesztése érdekében – jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű újság honlapja kedden a két közép-európai ország kormányfőjének Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott találkozói után.

Bár a lengyelek visszalépése miatt a visegrádi országok Izraellel tartandó csúcstalálkozóját egy későbbi, meg nem határozott időpontra halasztották, Orbán Viktor kormányfő mellett Andrej Babis cseh, illetve Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök is kétoldalú megbeszélést tartott Netanjahuval, és mindketten az izraeli kapcsolatok szorosabbra fűzését ígérték.

Babis bejelentette, hogy a két ország közös kormányülést tart még ebben az évben Prágában. A Netanjahuval folytatott tárgyalás előtt a cseh kormányfő meglátogatta Jeruzsálemben a Mobileye vállalatot, ahol a gépjárművek automatizálásának úttörő technológiáját fejlesztik.

Peter Pellegrini a megbeszélések után azt közölte a média egybegyűlt képviselőivel, hogy országa információs irodát nyit Jeruzsálemben, amely a kultúra és a technológia területén erősíti majd az Izraellel ápolt jó viszonyt.

A kétoldalú találkozók után a Jeruzsálemben tárgyaló három közép-európai kormányfő: Orbán Viktor, Andrej Babis és Peter Pellegrini közös munkaebéden vett részt Netanjahuval az izraeli kormányfő rezidenciáján.

Eredetileg a visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) vezetőinek és az izraeli kormányfőnek közös csúcstalálkozóját tartották volna Jeruzsálemben. Ez lett volna az első olyan tanácskozás, amelyet a visegrádi csoport vezetői Európán kívül tartanak.

A csúcsértekezlet azonban meghiúsult azt követően, hogy vezető lengyel és izraeli politikusok között az elmúlt napokban nyilatkozatháború bontakozott ki arról, hogy milyen szerepük volt a lengyeleknek a holokausztban, és tiltakozásul Lengyelország lemondta részvételét a találkozón.