Washington „éberségre” szólítja fel partnereit

 

Az Egyesült Államok nem tudja megvédeni a Nyugatot, ha szövetségesei függő viszonyba kerülnek a Kelet hatalmaival – hangsúlyozta Mike Pence amerikai alelnök szombaton az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).

Kiemelte, hogy hazája a „szabadság bajnoka”, Donald Trump elnök munkássága révén minden eddiginél erősebb, és az elnök jelszava, az „Amerika az első” nem azt jelenti, hogy „Csak Amerika”.

Éppen ellenkezőleg, az Egyesült Államok kiáll szövetségesei mellett, és köszönetet mond mindazoknak, akik határozottan az Északi Áramlat-2 földgázvezetékkel szemben foglaltak állást. „Azt is szeretnénk, hogy mások is így tegyenek” – mondta Mike Pence.

Hangsúlyozta: Washington világosan jelezte partnereinek, hogy milyen veszélyt jelent a Huawei és számos további kínai távközlési cég, és „éberségre” szólítja fel őket.

Washingtonnnak több követelése is van

Washington azt is elvárja európai szövetségeseitől, hogy mondják fel az iráni atomprogramról kötött szerződést – sürgette Mike Pence, kiemelve, hogy Teherán egy „új holokausztra készül”, és az iszlamista terrorizmus első számú finanszírozója.

Arra is megérett az idő, hogy „az Európai Unió elismerje Venezuela egyetlen legitim elnökének Juan Guaidót”  – mondta az amerikai alelnök.

Washington továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy NATO-beli szövetségesei emeljék a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő összegre védelmi kiadásaikat. A védelmi költségvetés 20 százalékát minden évben beszerzésekre, a fegyverzet és a felszerelés fejlesztésére kell fordítani – szögezte le Mike Pence.

Az Egyesült Államok nem tud kiállni NAT-partnerei mellett, ha Keletről vásárolnak fegyvereket – mondta az amerikai alelnök.

Orosz külügyminiszter: Megérett az idő a változásra

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter mindezzel ellentétes nézeteket hangoztatott a konferencián. Kiemelte, hogy az EU-nak fordulatot kell végrehajtania, Oroszországgal összefogva ki kell alakítania egy”eurázsiai biztonságpolitikai közösséget a NATO ellensúlyozására.

Együttműködésre van szükség az ENSZ keretében is, a világszervezet nem lehet a „kiválasztottak exkluzív klubja”, amelynek tagjai a többiek meghallgatása nélkül döntenek a nemzetközi közösség ügyeiben.

Az orosz diplomácia vezetője aláhúzta, hogy megérett az idő a változásra Európában, véget kell vetni az Oroszországgal folytatott értelmetlen versengésnek, amelybe kívülről belehajszolták az európai országokat. Ennek volt a következménye „a NATO féktelen bővítése” és az ukrajnai „puccs” – mondta Szergej Lavrov.

Aláhúzta: az európaiak túl sokszor elszalasztották az esélyt arra, hogy partneri kapcsolatot alakítsanak ki Oroszországgal. Ezen változtatni kell, mert így „nem tudjuk felépíteni a közös európai házat” – mondta az orosz külügyminiszter.