Rendkívüli állapotot hirdet ki Trump, hogy megépülhessen a fal a mexikói határon

 

Rendkívüli állapotot hirdetett ki Donald Trump amerikai elnök annak érdekében, hogy a kongresszus megkerülésével előteremthesse a mexikói határra ígért fal megépítéséhez szükséges pénzösszeget.

„Aláírom a rendkívüli állapotot, ilyet már korábban is sokszor aláírtak, 1977 óta más elnökök is hirdettek rendkívüli állapotot” – fogalmazott Donald Trump a Fehér Ház Rózsakertjében tartott sajtókonferencián.

Rendkívüli állapotot hirdet ki Donald Trump (Fotó: EPA/JIM LO SCALZO)

Ahol nincsenek államhatárok, ott nincs állam sem

Az elnök hangsúlyozta: nem egyszerűen azért kell megépíteni a falat az amerikai–mexikói határon, mert ez szerepelt a választási ígéretei között, hanem mert a déli határokon keresztül – mint fogalmazott – „kábítószerek, emberkereskedők és bűnöző bandák ömlenek az országba”. Hozzátette: „nem ellenőrizzük a határainkat”. Később, újságírói kérdésre válaszolva azt hangsúlyozta: „ahol nincsenek államhatárok, ott nincs állam sem.”

Donald Trump hangsúlyozta, hogy nemzetbiztonsági válság van a déli határon, és hozzátette, hogy ezt mindenki tudja, kiemelte Nancy Pelosi demokrata párti házelnök és Chuck Schumer a demokraták kisebbségi szenátusi frakcióvezetője nevét.

Perekre számít

Közölte: arra számít, hogy döntését bírósági úton támadják meg. Mint fogalmazott: a kormányzat veszíteni fog, azután a fellebbviteli bíróságon is veszít, de az ügy az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróságra kerül majd, és ott a kormányzatnak adnak igazat. Utalt az egyes országra vonatkozó átmeneti beutazási tilalomról szóló korábbi elnöki rendeletére, amelyet szintén megtámadtak, de végül a legfelsőbb bíróság a kormányzatnak adott igazat.

Donald Trump megerősítette azokat a péntek reggeli sajtóértesüléseket, amelyek szerint a falépítésre szánt pénzt részben a védelmi minisztérium költségvetéséből csoportosítja át. Azt hangoztatta, hogy néhány tábornok szerint a falépítés fontosabb, mint azok a célok, amelyekre a minisztérium egyébként költené az átcsoportosított összeget.

A sajtókonferencia közben – amikor az elnök a kérdésekre válaszolt – Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője Twitteren tette közzé azt a fekete-fehér fotót, amelyen Donald Trump aláírja a rendkívüli állapot kihirdetéséről szóló elnöki rendeletet.

Kína és Szíria

A sajtókonferencia kezdetén Trump kitért a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalásokra és Szíriára is. Közölte: 24 órán belül bejelentést tesz az Iszlám Állam terrorszervezet és az úgynevezett kalifátus megsemmisítéséről. Bejelentette azt is, hogy az amerikai–kínai tárgyalások Pekingben jól haladnak, elképzelhetőnek tartja a március 1-jei határidő módosítását is.

Demokrata válasz

Az elnök sajtókonferenciája után percekkel a Demokrata Párt két kongresszusi vezetője, Nancy Pelosi házelnök és Chuck Schumer szenátusi frakcióvezető bejelentette: a kongresszusban és a bíróságokon minden rendelkezésre álló eszközt igénybe vesznek az elnök tervének megakadályozására. A két politikus úgy vélte, hogy a rendkívüli állapot törvényellenes és megfosztja a kongresszust a költségvetési kiadások ellenőrzésének jogától. „A kongresszus nem hagyhatja, hogy az elnök megtépázza az alkotmányt.”

Közös közleményében Pelosi és Schumer megismételte korábbi álláspontját, miszerint a déli határokon nincs rendkívüli állapot. Sürgették republikánus kollégáikat is, hogy lépjenek fel az elnöki döntés ellen.

Néhány republikánus is elégedetlen

Mitch McConnell a szenátus republikánus többségének vezetője azt hangoztatta: Donald Trump döntése „előrelátható és érthető” válasz a demokraták obstrukciójára.

Néhány republikánus politikus ugyanakkor már jelezte elégedetlenségét. Rand Paul kentuckyi szenátor Twitteren közölte, hogy bár ő is híve az erőteljes határvédelemnek és a határfal egyes helyeken történő megépítésének is, de szerinte nem mindegy, hogy ez hogyan történik meg.

A rendkívüli állapot kihirdetését, mint „alkotmányon kívüli elnöki intézkedést”, elszomorítónak ítélte. Twitteren minősítette hibának az elnök lépését Susan Collins Maine állam republikánus szenátora is.

Törvénytelennek tartják

Törvénytelennek minősítették az amerikai szövetségi törvényhozás demokrata párti vezetői pénteken, hogy Donald Trump elnök rendkívüli állapotot hirdet ki azért, hogy megépülhessen a fal az Egyesült Államok és Mexikó közös határán.

„Az elnök jogellenes bejelentése egy olyan válságból kiindulva, amely nem is létezik, erőteljes csapás az alkotmányra, és Amerikát kevésbé biztonságossá teszi azáltal, hogy ellopja a katonáink és országunk számára sürgősen szükséges védelmi finanszírozást” – írta Nancy Pelosi demokrata párti alsóházi elnök és Chuck Schumer, a felsőház demokrata kisebbségének vezetője.

Időközben New York állam ügyésze jelezte, hogy jogi úton támadja meg a rendkívüli állapot kihirdetését. „Nem fogjuk eltűrni e hatalmi visszaélést, a rendelkezésünkre álló összes jogi eszközzel ellen fogunk állni” – írta közleményében Letitia James demokrata ügyész.

Per indítását helyezte kilátásba Gavin Newsom, Kalifornia állam kormányzója is. A demokrata párti politikus közleményben szögezte le, hogy szerinte „Trump elnök gyártja a válságot”, azért, hogy „kiforgassa az alkotmányt”. A kormányzó „országos szerencsétlenségnek” nevezte a rendkívüli állapot kihirdetését és leszögezte: „üzenetünk a Fehér Háznak egyszerű és világos: Kaliforniával a bíróságon találkozhat”.