Merkel nélkül elemzik a menekültpolitika tapasztalatait a CDU vezetői

 

A német CDU Angela Merkel részvétele nélkül kezdte meg a 2015 óta követett menekültpolitika feldolgozását

Megkezdődött vasárnap este Berlinben a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tanácskozása a 2015 óta követett menekültügyi politika tapasztalatairól, a párt a volt elnök, Angela Merkel kancellár közreműködése nélkül igyekszik feldolgozni a történteket.

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU új elnöke a kétnapos rendezvényt megnyitó köszöntőjében a politikai, társadalmi feszültséghez vezető és a párt támogatottságát is visszavető 2015-ös menekülthullámra utalva hangsúlyozta: meg kell vizsgálni, hogy mit sikerült elérni és mit kell tenni még azért, hogy „ne forduljon elő többé olyasmi, mint 2015-ben”.

A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) részéről Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter kiemelte, hogy jelentős előrelépés történt, ezt jelzi, hogy tavaly mintegy 185 ezren nyújtottak be menedékjogi kérelmet, ami jóval elmarad a szövetségi kormány által felső határként megjelölt 220 ezertől.

Azonban van még min javítani, „erős államot” kell építeni, amely következetesen ellenőrzi, hogy ki lép be a területére, és az EU külső határának védelmét is meg kell erősíteni – mondta.