Ausztria a zéró tolerancia elvét vallja az antiszemitizmussal szemben

 

Ausztria a zéró tolerancia elvét vallja az antiszemitizmussal szemben – biztosította kedden izraeli vendéglátóit Alexander Van der Bellen osztrák államfő, aki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel a térség kihívásairól tárgyalt.

Az izraeli kormányfővel közösen adott médianyilatkozatában Van der Bellen kijelentette: Izraelt és Ausztriát 1948 óta összefűzi az a tény, hogy Bécs támogatta a zsidó állam megalakítását. Hozzátette: hétfőn ellátogatott a Jad Vasem holokauszt múzeumba, ahol szembesült azzal, hogy a holokauszt idején „elképzelhetetlen” dolgok történtek.

Mahmoud Abbas palesztin elnök (Fotó: EPA/Atef Safadi)

Mahmúd Abbász palesztin elnök (Fotó: EPA/Atef Safadi)

Alexander Van der Bellen a Netanjahuval való tárgyalása előtt Rámalláhba látogatott, ahol Mahmúd Abbász palesztin elnök kijelentette, hogy nem fog részt venni a palesztin-izraeli konfliktusról szóló olyan béketárgyaláson, amely nem a nemzetközi ENSZ-határozatokon alapul.

Abbász azt is bejelentette, hogy senki sem beszélhet vagy tárgyalhat a palesztinok nevében rajta kívül, és hogy Amerikát nem ismeri el kizárólagos közvetítőnek, mert elfogult Izrael iránt, a nemzetközi joggal ellentétes döntéseket hozott Jeruzsálemmel, a menekültekkel és más ügyekkel kapcsolatban.

A Wafa palesztin hírügynökség beszámolója szerint egy nemzetközi békekonferencia összehívását kérte, amelyben fontos szerepet játszhat az Európai Unió.

Abbász reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió és tagállamai elismerik a palesztin államot, mert ez szerinte nagyban segítené a békefolyamatot. Van der Bellen osztrák elnök válaszában kifejtette, hogy országa és az EU a tárgyalások útján a kétállamú megoldás elérését támogatja, azt, hogy hozzanak létre egy palesztin államot Izrael szomszédságában.

Elmondta, hogy országa nem fogadja el az amerikai kormány lépését a tel-avivi nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről, valamint az ENSZ palesztinokat segítő hivatala (UNRWA) pénzügyi forrásainak visszatartásáról. Azt is hangsúlyozta, hogy az EU továbbra is támogatást nyújt az UNRWA-nak.