Nem engedték a Hasogdzsi-gyilkosság helyszínére az ENSZ-jelentéstevőt

 

Nem mehetett be kedden Isztambulban Agnes Callamard, az ENSZ kinevezett különleges jelentéstevője a szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ellen tavaly októberben elkövetett gyilkosság helyszínére, a szaúdi főkonzulátus épületébe – közölte az NTV török hírtelevízió.

Callamard a közelmúltban kérelmet nyújtott be a szaúdi hatóságoknak, hogy egyhetes törökországi tartózkodása során felkereshesse az isztambuli szaúdi főkonzulátust, de a jelentéstevő Rijádból egyelőre nem kapott választ a megkeresésre.

Az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint Callamard és kéttagú – egy jogászból és egy igazságügyi orvosszakértőből álló – kísérete körbejárta a háztömböt, majd újságírókkal azt közölte: későn tudatta szándékáról a szaúdi hatóságokat, akiknek ezért egy kis időt kell adni a kérelem elbírálására. Nyilatkozatában mindazonáltal leszögezte, hogy engedélyt kér az épület belsejének megtekintésére.

Isztambul, 2018. november 16.A meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi emlékére rendezett jelképes muzulmán temetési ima résztvevői Isztambulban 2018. november 16-án. Az 59 éves Dzsamál Hasogdzsit, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai napilap munkatársa is volt, október 2-án gyilkolták meg azután, hogy bement országa isztambuli nagykövetségére, hogy a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokat beszerezze. A férfi holtteste még mindig nem került elő.MTI/EPA/Tolga Bozoglu

A meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi emlékére rendezett jelképes muzulmán temetési ima résztvevői Isztambulban 2018. november 16-án. (Fotó: MTI/EPA/Tolga Bozoglu)

Ömer Celik, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szóvivője a kormányközeli A Haber hírtelevíziónak adott interjújában botránynak minősítette az esetet, és nemzetközi nyomozást szorgalmazott.

A Callamard vezette küldöttség hétfőn érkezett Törökországba. Látogatásuk első napján megbeszélést folytattak Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel, Abdulhamit Gül török igazságügyi miniszterrel és Hakan Fidannal, a török hírszerzés (MIT) vezetőjével. A delegációt kedden várhatóan Irfan Fidan isztambuli főügyész fogadja.

Az ENSZ emberi jogi főbiztossága múlt pénteken jelezte, hogy Callamard saját hatáskörében nyomoz, és nem ENSZ-vizsgálatról van szó. Callamard-t az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa törvényen kívüli, önkényes gyilkosságokkal foglalkozó különleges jelentéstevővé nevezte ki. Callamard az ügyben érintett államok és egyének felelősségének mértékét, valamint azokat a válaszlépéseket fogja elbírálni, amelyeket az egyes kormányok tettek az incidenst követően, elsősorban emberi jogi szempontból. A vizsgálatának eredményeit és javaslatait tartalmazó jelentést várhatóan júniusban nyújtja majd be az emberi jogi tanács elé.

Az isztambuli főügyészség szerint a szaúdi királyi családot élesen bíráló Hasogdzsit október 2-án előre kitervelt módon megfojtották, mihelyst belépett a szaúdi külképviselet épületébe, holttestét pedig feldarabolták, majd megsemmisítették. A gyilkosság hátterében több ország Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörököst sejti. A szaúdi vezetés eleinte azt állította, hogy Hasogdzsi elhagyta az épületet, és utána eltűnt. Később azzal álltak elő, hogy az újságíró dulakodás közben vesztette életét.

Január elején Szaúd-Arábiában megkezdődött a gyilkossággal vádolt tizenegy gyanúsított pere, akik közül a végrehajtókra, jelenleg legkevesebb öt emberre halálbüntetés vár.