Építő együttműködést ígérnek a CDU és a CSU új vezetői

 

A 2018-ban folytatott viták után új fejezetet kezd és a konstruktív, építő együttműködésre törekszik az új évben a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége – hangsúlyozta a két párt új elnöke kedden Berlinben, első közös nyilvános rendezvényükön.

Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök és Markus Söder, a CSU vezetője négyszemközti megbeszélésük után tartott tájékoztatójukon elmondták, hogy új szakasz kezdődik a pártszövetség történetében.

A feburár 10-én kezdődő kétnapos tanácskozáson „mérleget akarunk készíteni, megnézzük, hogy a kedvező fejlemények révén hol tartunk”, azt is, hogy „mi az, ami nem működik, és miért nem működik” – fejtette ki a CDU elnöke, kiemelve, hogy jó, és közös válaszokat keresnek a testvérpártok, és az eredményeket beépítik az európai parlamenti (EP-) választásra készítendő programjukba.

Az elméleti viták helyett az eredményekre kell összpontosítani

Markus Söder aláhúzta, hogy az elméleti viták helyett az eredményekre kell összpontosítani. Mint mondta, a migrációról folytatott tavalyi viták miatt nem irányult kellő figyelem arra, hogy sikerült megteremteni a humanitás és a rend egyensúlyát. Az eredményeket jelzi, hogy csak Bajorországban több mint 90 ezer menekült talált állást 2018 végéig – mutatott rá a CSU elnöke.

Kiemelte, hogy az alapelvek változatlanok, a védelemre szoruló embereket be kell fogadni és be kell illeszteni a társadalomba, a maradásra nem jogosultakat pedig vissza kell juttatni a hazájukba. Ezt szolgálja a többi között az új bajor határrendőrség és az új típusú menekültügyi befogadóközpontok, az úgynevezett  AnKER központok sora, amelyekben a megérkezéstől ügyük jogerős elbírálásáig elhelyezik a menedékkérőket.

Praktikus politikára van szükség

Mindketten hangsúlyozták, hogy gyakorlatias, praktikus politikára van szükség azért is, hogy visszanyerjék mindazon választók bizalmát, akik a migrációval kapcsolatos aggodalom, elbizonytalanodás miatt más pártokhoz sodródtak.

Ezzel összefüggésben Markus Söder arról is szólt, hogy a CDU/CSU új jobboldali vetélytársa, az Alternatíva Németországnak (AfD) nem csalódott konzervatívok pártja, hanem egyértelműen szélsőséges erő. A Zöldek „sem szentek”, és a CDU/CSU-nak velük szemben is határozottan fel kell lépnie.

Kiemelte, hogy mindhárom eszmei irányzatot, a konzervatív mellett a liberális és a keresztényszociális gondolatkört is meg kell jeleníteni a pártszövetség politikájában. A CDU-ban végrehajtott elnökváltással, Angela Merkel kancellár pártvezetői tevékenységének befejezésével kapcsolatban megjegyezte: örömteli, hogy a CDU újra „felfedezte konzervatív lelkét”.

Az eddiginél szorosabb együttműködés kezdődik

Annegret Kramp-Karrenbauer aláhúzta, hogy az eddginél szorosabb együttműködés kezdődik, ezt jelzi, hogy a CDU és a CSU elnöksége a hétfői ülésük egy részét egy telefonkonferencia keretében közösen tartották, amire három éve nem volt példa.

Az EP-választás kampányában is közösen küzdenek a választókért, a CSU-s Manfred Weber – az Európai Néppárt úgynevezett csúcsjelöltje – vezetésével, az első nagy rendezvényt április 27-én tartják – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy Angela Merkel is részt vesz majd a választási kampányban.