Hasogdzsi-ügy: ENSZ-jelentéstevő látogat Törökországba

 

A tavaly októberben az isztambuli szaúdi főkonzulátuson meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében ENSZ-jelentéstevő látogat Törökországba – jelentette be Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtökön az A Haber török kormányközeli hírtelevíziónak adott interjújában.

Cavusoglu jelezte, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök utasította a török hatóságokat, hogy tegyenek előkészületeket az ügy nemzetközi szintre viteléhez. A török kormányzat, látva a közös török-szaúdi nyomozás eredményeit, már korábban is független eljárást sürgetett.

Mevlüt Cavusoglu csütörtökön rámutatott, hogy Hasogdzsi holttestét továbbra sem találják, és leszögezte: eljött az ideje a nemzetközi vizsgálatnak.

Isztambul, 2018. október 18. Török rendőr árnyéka vetül Szaúd-Arábia isztambuli főkozulátusának bejárati ajtajára a Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíró eltűnésének ügyében tartott nyomozás alatt 2018. október 17-én. Az újságíró sorsa azóta ismeretlen, hogy október 2-án bement a főkonzulátusra. MTI/AP/Emrah Gurel

Török rendőr árnyéka vetül Szaúd-Arábia isztambuli főkozulátusának bejárati ajtajára a Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíró eltűnésének ügyében tartott nyomozás alatt 2018. október 17-én. (Fotó: MTI/AP/Emrah Gurel)

António Guterres ENSZ-főtitkár múlt pénteken azt közölte, hogy saját jogkörében nem kezdeményezhet vizsgálatot, azonban az ENSZ Biztonsági Tanácsa, illetve bizonyos feltételek mellett az ENSZ Közgyűlése is felhatalmazhatja annak lefolytatására. Guterres hozzátette: eddig egyetlen ország, sem pedig ezek a testületek nem terjesztettek elő erre vonatkozó hivatalos kérést nála.

Az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit október 2-án előre kitervelt módon azonnal megfojtották, mihelyt belépett a szaúdi külképviselet épületébe. A gyilkosság hátterében több ország a szaúdi trónörököst sejti, ami miatt szankciókat hozott Rijád ellen. A szaúdi vezetés kezdetben tagadta az újságíró-gyilkosságot, majd a fokozódó nemzetközi nyomás hatására elismerte, hogy Hasogdzsi meghalt egy „dulakodás közben”. Január elején Szaúd-Arábiában megkezdődött a gyilkossággal vádolt tizenegy gyanúsított pere.

Cavusoglu az Észak-Szíriában létrehozandó mintegy 30 kilométer széles biztonsági övezetről is beszélt. Azt mondta, hogy egyelőre semmit nem tisztáztak kellően, miként az sem egyértelmű, hogy az Egyesült Államok mit ért pontosan a pufferzóna alatt. A miniszter kiemelte: Ankara és Washington még egyeztetéseket folytat arról, hogy az Egyesült Államok milyen mértékben szakítja meg kapcsolatait a Népvédelmi Egységek (YPG) szíriai kurd milíciával, amelyet Törökország terrorszervezetnek tart.

Cavusoglu rámutatott: Törökország a biztonsági övezetet képes lenne egymaga kialakítani, ugyanakkor nem ellenzi, hogy az Egyesült Államok vagy más országok együttműködjenek a folyamatban.

A török diplomácia vezetője bejelentette, hogy James Jeffrey, az Egyesült Államok szíriai különmegbízottja január 8-át követően csütörtökön ismét Ankarába látogat.

Mevlüt Cavusoglu mindazonáltal elárulta, hogy Törökország továbbra sem érintkezik közvetlenül a szíriai rezsimmel.

Ankara ellene van Caracas kiközösítésének

A török külügyminiszter a venezuelai válságot illetően azt mondta, hogy Ankara ellene van Caracas kiközösítésének. „Sajnos az utóbbi időben több latin-amerikai ország és az Egyesült Államok is folyamatosan beleavatkozott Caracas belügyeibe” – vélekedett Cavusoglu, hozzátéve, hogy Törökország megpróbál támogatást nyújtani a venezuelai gazdaságnak ebben a nehéz helyzetben.

Szerinte „nagyon furcsa”, hogy Juan Guaidó házelnök ideiglenes elnökké nyilvánította magát, amit ráadásul számos ország el is ismer, miközben Venezuelának választott államfője van, Nicolás Maduro. Ez a helyzet káoszhoz vezethet –hangoztatta Cavusoglu. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy Venezuela békésen „túljut” ezen az időszakán.

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő csütörtökön egy Twitter-bejegyzésben azt írta, hogy Erdogan szerdán felhívta Madurót, és a demokrácia nevében Törökország támogatásáról biztosította. „Maduro testvérem! Állj egyenesen, melletted vagyunk” – fogalmazott a telefonbeszélgetésben Erdogan. Kalin üzenetében hangsúlyozta: Törökország – Erdogan vezetésével – elvi alapon ellene van minden puccskísérletnek.

Törökországban 2016. július 15. éjszakáján sikertelen puccskísérletet hajtott végre a fegyveres erők egy kis része.