Szijjártó: Megakadályozzuk, hogy Brüsszel végrehajtsa az ENSZ migrációs csomagját

 

Brüsszel mindent elkövet, hogy élen járjon az ENSZ globális migrációs csomagjának végrehajtásában, de ezt mi meg fogjuk akadályozni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 pénteki műsorában.

A tárcavezető kiemelte: tavaly Spanyolországban megduplázódott az illegális határátlépések száma, Törökországban 50 százalékkal több illegális bevándorlót fogtak el, mint 2017-ben, és Cipruson is duplájára nőtt az érkezések száma. Emellett a görög–török szárazföldi határon is folyamatosan emelkedik az érkezők száma – tette hozzá.


Újabb lendületet kapnak a migrációs folyamatok

Úgy vélte, az ENSZ globális migrációs csomagja olyan helyzetet idézett elő, amikor a globális migrációs folyamatok újabb lendületet kapnak, hiszen a csomag a migráció megállítása helyett annak menedzselésére helyezi a hangsúlyt, ami elfogadhatatlan.

A külügyminiszter emlékeztetett: az ENSZ 40 tagállama nem szavazta meg a csomagot, ezért elfogadhatatlanok azok a törekvések, amelyek arra irányulnak, hogy nemzetközi jogi hivatkozási alappá tegyék a csomagot. Sok ilyen törekvés lesz Brüsszelben is, mert az ottani tisztségviselők presztízsveszteségként élték meg, hogy nem tudtak elöl menni a globális migrációs csomag elfogadásában, mivel Magyarország már az elején világossá tette, ebben biztosan nincs közösen képviselhető európai álláspont – mutatott rá.

Szijjártó Péter szerint most ezt kompenzálva mindent elkövetnek, hogy Brüsszel élen járjon a globális migrációs csomag végrehajtásban. „Ezt mi természetesen meg fogjuk akadályozni” – jelentette ki. Emlékeztetett: az EU 9 tagállama, azaz egyharmada nem szavazta meg a csomagot, tehát szó sincs arról, hogy az európai országok valamifajta egységfrontban a globális migrációs csomag végrehajtását kívánnák elérni.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt Szijjártó, hogy az osztrák–magyar határt 55 ponton lehet átlépni a jogszabályoknak megfelelően, ezek közül 19 nagy forgalmú átkelőhely, 36 pedig kisebb forgalmú, és utóbbiak közül 10 esetében léptetett életbe korlátozásokat Ausztria. Miután tárgyaltak a helyzetről, 4 helyen minden korlátozást feloldottak, és 6 útkapcsolat maradt, ahol az osztrák polgármesterek kérésére egyelőre fennmaradtak a korlátozások, de ezekből csak egy jelent aszfaltozott utat, a többi 5 földút, a tárgyalások ezekről a határátkelési pontokról folytatódnak – jegyezte meg.

Fontos, hogy a magyar gazdaságot egy következő dimenzióba léptessék

Szijjártó Péter a nagyberuházásokról szólva rámutatott arra, hogy a világgazdaságban óriási változások zajlanak, a rendkívül modern technológiai megoldások ma már az alapot jelentik, a siker alapvető kritériumait jelentik. Fontosnak nevezte, hogy a magyar gazdaságot át tudják léptetni a következő dimenzióba, hogy ne csak termelési, hanem sokkal inkább kutatái-fejlesztési helyszínként kezeljék Magyarországot a nagy nemzetközi és a magyar vállalatok.

Közölte, ez így is van, 2018-ban 98 nagyberuházás jött Magyarországra a beruházásösztönzési rendszeren keresztül, összesen 1380 milliárd forint értékben. Soha nem érkezett még ennyi és ekkora értékű beruházás Magyarországra – jegyezte meg a tárcavezető.

Közölte, a beruházások 17 ezer új munkahelyet hoztak létre, amelyeken az átlagfizetés 420 ezer forint. Ez 40 százalékkal több a 2017-ben létrehozott munkahelyeknél – mondta Szijjártó Péter, aki rámutatott: ez azt jelenti, hogy egy év leforgása alatt a Magyarországon létrehozott munkahelyeken előállított hozzáadott érték, az ott képviselt technológiai színvonal, a kutatási-fejlesztési tartalom dinamikusan, rendkívül gyorsan növekedett.