Összecsaptak a tiltakozók és a rendőrök a Diadalívnél

 

Összecsapások voltak a sárga mellényes tiltakozók és a rendfenntartók között szombat délután a párizsi Diadalívnél.

Az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy a tiltakozók közül sokan sisakkal, álarccal és füstgránátokkal szerelkeztek fel, a rendőrök pedig könnygázgránátokat vetettek be a tiltakozók ellen.

A francia kormány szociális és adópolitikája ellen tiltakozó sárga mellényesek tüntetnek Nimes-ben (Fotó:
MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)

A sárga mellényes menet késő délelőtt indult a francia főváros másik felén lévő pénzügyminisztériumtól. A rendőrség a nap folyamán 59 embert állított elő a tiltakozók közül. A francia belügyminisztérium közlése szerint 14 órakor 32 ezren tiltakoztak szerte Franciaországban, a fővárosban 8000 ember vonult utcára.

A tiltakozások kilencedik felvonására a tüntetők Franciaország közepébe, Bourge városába szólították támogatóikat. A Cher megyében fekvő városban több mint 5000 ember jelent meg. A helyi hatóságok tájékoztatása szerint többségük, 4800 ember a kijelölt helyszínen tiltakozott, mintegy ötszázan viszont a város központjába vonultak, ahol az önkormányzat nem engedélyezett tiltakozást. A rendőrök 15 embert állítottak elő.

Toulouse-ban is tüntettek

Toulouse-ban, az ország déli részén mintegy 5000 sárga mellényes tiltakozó vonult az utcára. Az AFP beszámolója szerint a város központjában fekvő Place du Capitole nevű tér úszott a könnygázban, amelyet a rendőrök alkalmaztak a gyorsan mozgó tiltakozók kiszorítása érdekében, miután a tüntetők közül többen megdobálták és megrohamozták a rendőröket. A hatóság vízágyút is bevetett.

„Korcs Macron” és „Macron, takarodj!” – fújták fel tüntetők festékkel a történelmi városháza falára.

Toulouse a spontán szerveződő sárga mellényes tiltakozások egyik gyújtópontja. Egy héttel korábban mintegy kétezer ember tüntetett a városban. Jean-Luc Moudenc polgármester szerint a hetek óta tartó tiltakozások során már 2,6 millió euró kár érte Toulouse-t.

Jóval többen tiltakoztak, mint egy héttel korábban

Az egy héttel korábbi körülbelül 50 ezer után szombaton hozzávetőleg 84 ezer ember vonult utcára a sárga mellényes tiltakozások kilencedik felvonásán – tudatta a francia belügyminisztérium.

A hivatalos tájékoztatás szerint a fővárosban a tüntetés súlyosabb incidens nélkül, békésen ért véget. „A felelősségtudat legyőzte a konfrontáció kísértését” – fogalmazott közleményében Christophe Castaner francia belügyminiszter.

A tárca arról is beszámolt, hogy a tiltakozásokon 244 embert állítottak elő a rendőrök, és 201 embert őrizetbe is vettek. Több városban, így a fővárosban is voltak összecsapások a tiltakozók és a rendőrök között. Több tiltakozó megdobálta és megrohamozta a rendőröket, akik könnygázzal, vízágyúval és hanggránátokkal válaszoltak.

A tiltakozások miatt 80 ezer rendfenntartót vezényeltek az utcákra országszerte.