Döntők lehetnek a Fidesz-KDNP mandátumai az Európai Néppárton belül

 

Döntők lehetnek a Fidesz-KDNP mandátumai az Európai Néppárton belül a májusi EP-választás után – erről beszélt Kiszelly Zoltán politológus az M1-en. Úgy véli, új pártcsaládba tömörülhetnek a bevándorlásellenes, jobboldali erők Európában, és ezt a csoportot Matteo Salvini olasz belügyminiszter vezetheti. Így a Néppárton belüli bevándorlásellenes erőknek, vagyis a Fidesz-KDNP-nek is erős szövetségese lehet.

„Lengyelország és Olaszország az új európai tavasz hősei lesznek, a májusi európai parlamenti választások után új európai egyensúly megteremtésére törekednek majd” – ezt mondta szerdán Varsóban Matteo Salvini, miután tárgyalt a lengyel belügyi tárca vezetőjével. Az olasz belügyminiszter úgy fogalmazott, az új európai tavasszal a valódi európai értékek reneszánsza jön, és júniusra olyan Európa formálódik, amely merőben más lesz, és más irányba is halad, mint az, amelyiket most bürokraták irányítanak.

Nagy reményeket fűz az együttműködéshez – ezt pedig már Orbán Viktor miniszterelnök mondta csütörtökön a Kormányinfón. A miniszterelnök arról is beszélt, az Európai Néppárttól jobbra álló kormányképes, bevándorlásellenes erők az együttműködés formáit keresik, ami jó hír. A kormányfő úgy fogalmazott, „torkig van már azzal, hogy az Európai Néppárt kizárólag bevándorláspárti irányba keresi a szövetségeseket.”

Az olasz belügyminiszter közösségi oldalán köszönte meg Orbán Viktornak, hogy ismét kiállt a törekvéseik mellett. Matteo Salvini azt írta, „mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy május 26-a az európai népek új tavasza legyen.”

„Jelenleg három nagyon kritikus, jobboldali csoport van Európában, akik azon dolgoznak, hogy egy pártcsaládba tömörülhessenek, és ezt a csoportot az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini akarja vezetni” – mondta el Kiszelly Zoltán az M1-en. A politológus hozzátette, a Fidesz-KDNP uniós mandátumai döntőek lehetnek a májusi EP-választáson, ugyanis várhatóan az Európai Néppárt kevesebb mandátumot szerez a mostaninál.

Kiszelly Zoltán szerint, ha a Néppárttól jobbra létrejönne egy erős politikai tömb, akkor a Néppárton belüli bevándorlásellenes erőknek is lehet egy erős szövetségese.