Bombafenyegetés miatt bírósági épületeket ürítettek ki Németországban

 

Egy ismeretlen feladótól e-mailen érkezett bombafenyegetés miatt kiürítették a potsdami, a magdeburgi, az erfurti, a wiesbadeni és a kieli tartományi bíróság épületét.

Az e-mailben érkezett fenyegetések miatt kiürítették a potsdami, a magdeburgi, az erfurti, a wiesbadeni, a saarbrückeni és a kieli tartományi bíróság épületét.

A legtöbb levél névtelen volt, kivéve a kieli bíróságra vonatkozót, amelyben egy bizonyos „nemzetiszocialista offenzíva” fenyegetett robbantással – számolt be róla a helyi rendőrségre hivatkozva az ARD országos köztelevízió.

Fenyegetés érte a hamburgi tartományi bíróságot is, de ott a hatóságok nem rendelték el az épület kiürítését.

Potsdamban – Brandenburg tartomány fővárosában – viszont kiürítettek egy egész épületegyüttes, amelyben a tartományi bíróság mellett több további igazságszolgáltatási szerv működik több száz dolgozóval. A helyszínt robbanószer keresésére kiképzett kutyákkal kutatták át a tűzszerészek. A Rundfunk Berlin-Brandenburg regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint robbanószert vagy gyanús tárgyat nem találtak.

Délutánra az összes helyszínen befejezték a vizsgálatot, veszélyes vagy gyanús anyagot vagy tárgyat nem találtak. Katarina Barley szövetségi igazságügyi miniszter elítélte a bombafenyegetéseket, közleményében hangsúlyozta, hogy „a független igazságszolgáltatás és demokratikus közösségünk ellen intéz támadást, aki bíróságokat fenyeget”.

Az utóbbi hetekben más németországi bíróságokat is megfenyegettek robbantással, ezek az esetek is rendre vaklármának bizonyultak.

Címlapképünk illusztráció.