A spanyolok készenléti tervet dolgoznak ki a megállapodás nélküli Brexit esetére

 

A spanyol kormány készenléti tervet dolgoz ki arra az esetre, ha Nagy-Britannia végül megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból – közölte Isabel Celaá kormányszóvivő pénteken Madridban, a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.

A szocialista politikus hangsúlyozta: továbbra is bíznak abban, hogy a brit parlament végül megszavazza a már létrejött egyezséget, de felkészülnek annak ellenkezőjére is.

A várhatóan februárban kormány elé kerülő intézkedéscsomag két fő célja, hogy védje az állampolgárok érdekeit és fenntartsa a kereskedelmi folyamatokat. Előbbivel kapcsolatban például elhangzott, hogy rendelet készül a Spanyolországban élő brit állampolgárok társadalombiztosítási jogosultságának, egészségügyi ellátásának, végzettségeik, titulusaik elismerésének garantálásáról.

A kormányszóvivő bejelentette: jövő hétfőn információs weboldalt is elindítanak, amelyen a Brexittel kapcsolatos kérdésekről lehet tájékozódni.

A brit alsóház várhatón január 15-én szavaz arról, hogy elfogadja-e az Európai Unióval egyeztetett kilépési megállapodást, amit jelen állás szerint a többség várhatóan nem fog támogatni.

A címlapfotó illusztráció.