Európai Számvevőszék: újra kellene gondolnia az OLAF szerepét és feladatkörét

 

Az Európai Uniónak erősítenie kellene a fellépését a költségvetési forrásokat érintő csalások és szabálytalanságok ellen, az ezek felderítésére szolgáló jelenlegi rendszert ugyanis komoly hiányosságok gyengítik – írta friss jelentésében az Európai Számvevőszék (ECA).

A csütörtökön közzétett értékelés szerint az Európai Bizottság jelenleg nem rendelkezik átfogó információkkal a csalások nagyságrendjéről, jellegéről és okairól, ami hátráltatja a visszaélések eredményes megelőzését. Egyebek mellett például még a felderítetlen csalásokra vonatkozóan sem készült átfogó vizsgálat. Aláhúzták: a bizottságnak kezdeményezőbb szerepet kellene vállalnia és újra kellene gondolnia az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerepét és feladatkörét.

A hivatalos adatok szerint 2017-ben mindössze 390 millió euró volt az uniós büdzsét érintő felderített csalások összege, azaz az összes kifizetés 0,29 százaléka. A valós számok azonban a szervezet szerint ennél jóval magasabb lehetnek.

Az OLAF ajánlásai évi átlag 17 esetben – az összes felderített eset kevesebb mint felében – eredményeznek vádemelést a feltételezett csalókkal szemben. A hivatal zárójelentései ráadásul esetenként nem nyújtanak elég információt, hogy azok alapján kezdeményezni lehessen a jogosulatlanul kifizetett EU-források visszafizettetését. 2012 és 2016 között az ajánlásokban javasolt összegnek csak mintegy 15 százalékát sikerült ténylegesen visszafizettetni – írták.

„Sajnos kétségtelen, hogy az eddigi intézkedések nem bizonyultak elég eredményesnek. Épp ideje, hogy a bizottság végre kézbe vegye ezt a problémát, és eredményes rendszert alakítson ki a megelőzés, a felderítés és a csalók elrettentése céljából” – közölte Juhan Parts számvevőszéki tag, aki szerint mindenekelőtt az OLAF reformjára lenne szükség.

Az ECA üdvözölte az Európai Ügyészség létrehozását, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a felderítés és a nyomozás így is nagy mértékben a nemzeti hatóságoktól függ majd. A számvevőszék előremutató lépésnek tartanák, ha a jövőben az Európai Bizottság egyik tagja kizárólag a csalások ügyével foglalkozna.

Az Európai Unió független, külső ellenőreként az Európai Számvevőszék gondoskodik az uniós adófizetők érdekeinek védelméről, ellenőrzi, hogy a források beszedése és felhasználása során nem történt-e szabálytalanság, és segíti a pénzgazdálkodás javítását.