Rendezetlen kiválás esetén is maradhatnak a britek Hollandiában

 

A Hollandiában élő brit állampolgárok akkor sem kényszerülnének távozni az országból, ha az Egyesült Királyság végül megállapodás nélkül, rendezetlen módon válik ki az Európai Unióból – közölte kedden Stef Blok holland külügyminiszter.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a 2019. március 29-én esedékes kilépés után a Hollandiában élő briteknek 15 hónapjuk lenne arra, hogy különleges tartózkodási engedélyt igényeljenek.

Ezen időszakban a brit állampolgárok megőriznék korábbi jogaikat, s a maradni kívánók addig is szabadon élhetnének, dolgozhatnának és tanulhatnának az országban, amíg meg nem kapják a végleges engedélyt egy külön eljárás során.

A bevándorlási hivatal minden érintettet levélben fog tájékoztatni a pontos jogszabályokról, illetve a jelentkezési időszak kezdetéről.

Hollandiában jelenleg nagyjából 45 ezer brit állampolgár él, akiknek a megállapodás nélküli Brexit esetén távozniuk kellene a jelenlegi szabályok alapján, ennek megakadályozására jelentette be a fenti tervezetet a hágai kormány.

Stef Blok ugyanakkor hozzátette, bíznak abban, hogy sikerül jóváhagyni a Brexit feltételrendszeréről tavaly év végén megkötött megállapodást, mivel a rendezetlen kiválás egyik félnek sem érdeke, de erre nincs garancia, így folytatni kell a felkészülést minden eshetőségre.

Sarah Parkes, a hollandiai briteket képviselő szervezetek egyikének szóvivője üdvözölte a lépést, amely szerinte jelentősen enyhíti a bizonytalanságot.