Ankara szerint elfogadhatatlanok Pompeo szavai

 

Ankara elfogadhatatlannak tartja Mike Pompeo amerikai külügyminiszter nyilatkozatát Törökország és a szíriai kurdok viszonyát illetően – szögezte le pénteki közleményében Hami Aksoy török külügyi szóvivő.

Pompeo a NewsMax amerikai hírportálnak nyilatkozva csütörtökön az Egyesült Államok kilátásba helyezett szíriai csapatkivonásával kapcsolatban azt mondta: Washington küldetésének továbbra is része annak biztosítása, hogy a törökök nem mészárolják le a kurdokat.

Aksoy erre reagálva leszögezte: Ankara mind a megfogalmazás, mind a tartalom szempontjából visszautasítja a Szíria vonatkozásában Törökországról tett kijelentést. Hangsúlyozta: aggasztó információhiány jele, hogy Pompeo az Ankara által terrorszervezetnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) milíciával azonosítja a szíriai kurdokat.

Aksoy kiemelte: Törökország szerint az YPG – amely ellen Ankara határozottan folytatja harcát – már puszta léte által is fenyegetést jelent Szíria politikai egységére, területi integritására és nemzetbiztonságára nézve. A török külügyi szóvivő szintén elfogadhatatlannak minősítette, hogy az amerikai külügyminiszter eltorzítva tűnteti fel Törökország terrorizmus elleni harcát, mintha specifikusan egy szíriai közösséget venne célba. Aksoy hangoztatta: Ankara felkarolja Szíria teljes népét, beleértve a kurdokat is. Rámutatott: Törökország több százezer olyan szíriai kurdot lát vendégül, aki az YPG miatt menekült el és nem tud hazatérni.

Aksoy hangsúlyozta azt is, hogy Ankara a terrorizmus elleni harcában és a szíriai helyzet politikai megoldására irányuló erőfeszítéseiben is egyaránt ügyel a szíriai kurdok jogainak védelmére. Aksoy végül határozottan elítélte, hogy az Ankara által terrorszervezetként kezelt YPG szövetségesként tűnik fel az Egyesült Államok oldalán az Iszlám Állam elleni küzdelemben.

Donald Trump amerikai elnök december 20-án jelentette be, hogy megkezdik az amerikai erők – mintegy kétezer katona – kivonását Szíriából, mert szerinte ott már sikerült legyőzniük az Iszlám Államot, és nincs rájuk tovább szükség. Január 2-án Trump a Fehér Házban újságíróknak azt nyilatkozta, hogy „nincs menetrend és nincs határidő az amerikai katonák kivonására”, csak bizonyos idő után vonulnak ki Szíriából. Hozzátette: a visszavonulás közben ügyelnek majd arra, hogy megvédjék az YPG-t is. A kurd milícia túlnyomórészt az Eufrátesz folyótól keletre fekvő területet tartja ellenőrzése alatt, amelynek északi részében főként kurdok élnek.

Törökország régóta neheztel Washingtonra az YPG felfegyverzése miatt, mert szerinte az a Délkelet-Törökországban évtizedek óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjainak szíriai szövetségese. Az YPG attól tart, hogy az Egyesült Államok kivonulásával Törökország nagyobb szerepvállalásra próbál majd törekedni a térségben.