Iskolát nyitottak meg Afganisztán tálibok uralta részén

 

Megnyitottak egy iskolát a dél-afganisztáni Hilmend tartományban, a körzetet az ellenőrzésük alatt tartó tálibok és a törzsi vezetők megegyezését követően – jelentették hivatalos források szerdán.

Az iskola, amely a tartomány Bagrán nevű körzetében az első, 200 fiúgyerek oktatását biztosítja – mondta Davúd Szafari, a tartomány oktatásért felelős minisztériumának a vezetője újságíróknak.

Zabihullah Mudzsahid, a radikálisok egyik szóvivője közölte, a tálibok együttműködnek a központi kormánnyal új iskolák nyitásában, illetve a korábban bezárt intézmények újranyitásában. Nyilatkozatában lányiskolák működésének az engedélyezését is kilátásba helyezte Hilmendben, továbbá az ország keleti tartományában, Nangarharban.

A tálibok 1996 és 2001 között voltak kormányon Afganisztánban, és ezalatt nem engedélyezték a lánygyerekeknek az iskolába járást. Bár szigorú álláspontjukból azóta engedtek, az uralmuk alatt álló területeken a lányoktatás továbbra is az iszlamista mozgalom helyi vezetőitől függ.

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) által tavaly júniusban közzétett jelentése szerint mintegy 3,7 millió gyerek továbbra sem tud iskolába járni Afganisztánban az országban uralkodó rossz biztonsági helyzet és a szegénység miatt. A becslések szerint a 60 százalékuk lány.

A címlapfotó illusztráció.