Terrorcselekményként kezelik két skandináv nő meggyilkolását Marokkóban

 

A marokkói hatóságok terrorcselekményt kezelik azt a kettős gyilkosságot, amelynek két skandináv turistanő esett áldozatul a héten az Atlasz-hegységben, Marokkóban.

A 2M nevű tévécsatorna információi szerint az ügyben eddig egyetlen gyanúsítottat vettek őrizetbe, aki kapcsolatban áll az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, három további gyanúsított pedig szökésben van.

A dán és a norvég nő holttestétre az ország középső részén, az Imlíl nevű falútól mintegy tíz kilométerre bukkantak rá turisták, akik értesítették a rendőrséget. A két áldozatot nyakon szúrták. Imlíl a helyi idegenforgalom egyik központja, sok turista indul innen, hogy meghódítsák a Túbkál csúcsát, amely az Atlasz legmagasabb pontja.

A rabati ügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsítottat Marrákesben vették őrizetbe. A környéken egyelőre az összes túrát leállították. Dánia és Norvégia a kettős gyilkosság után figyelmeztette állampolgárait, hogy helyi vezető nélkül ne induljanak kirándulni Marokkóban. Dánia rendőri segítséget is küldött az ügy feltárására.

Az NRK norvég közszolgálati televízió azt jelentette, hogy a norvég áldozat 28 éves volt, és Maren Uelandnak hívták. A BT című dán bulvárlap pedig Louisa Vesterager Jespersenként azonosította a másik áldozatot, aki 24 éves volt. Édesanyja a lapnak azt mondta: a család ellenezte, hogy Louisa Marokkóba utazzon.

A címlapfotó illusztráció.